A krisztusi küldetést vállalták

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Hozzátartozók, ismerősök, egyházi méltóságok és paptársak jelenlétében tették le szombaton szent fogadalmukat Főcze Imre és Sebestyén Antal ferences testvérek. A csíksomlyói kegytemplomban tartott szertartáson dr. Jakubinyi György érsek szentelte pappá az Erdélyi Ferences Rendtartomány két örökfogadalmas szerzetesét.

Rédai Botond

2012. június 02., 19:492012. június 02., 19:49

2012. június 03., 13:242012. június 03., 13:24


A felszentelési szertartást megelőző homíliájában az érsek többek között kifejtette, a papnak három feladata van: áldozatbemutató, tanító, pásztor és bíró, azaz kormányozza a rá bízott közösséget. „A ferences papságban a hármas fogadalom, a tisztaság, engedelmesség és a szegénység betartása jelenti azt az önként vállalt, de kötelező önsanyargatást, amely képesíti arra a ferences testvért, hogy másoknak is vezetője lehessen” – fogalmazott az egyházi méltóság. Hozzátette, amikor valaki vállalja a papságot, eszményképe az örök főpap, az Úr Jézus.

„De rászorulunk arra, hogy földi, emberi eszményképeink is legyenek” – folytatta a gondolatmenetet az egyházfő, kihangsúlyozva, a ferencesek esetében elsősorban Szent Ferenc az eszménykép, akinek lelkiségét a papságban is követik a szerzetesek.

A gyulafehérvári érsek ugyanakkor kiemelte, hogy mindezek mellett a Csíksomlyón szentelendő ferences papnak a legfontosabb, tisztán emberi, de legszentebb eszményképe a Boldogságos Szűzanya. „Ő a papoknak, de minden kereszténynek édesanyja. Aki itt szentelődik a csíksomlyói Szűzanya lábánál, annak egész életén át fel kell tekinteni a Szűzanyára” – hallhattuk az érsek részéről. 

A prédikációt követően a papszentelés legfontosabb és lényegi részeként a szentséget kiszolgáltató érsek, mint az apostolok utóda, imádság és kézrátétel által átadta a jelölteknek a Krisztustól kapott áldozópapi hatalmat és küldetést. A hívek fölállva hallgatták a fölszentelő imádságot, kérvén, hogy a Szentlélek valóban vegye birtokba és töltse el a felszentelteket. Az újmiséseket beöltöztették a papi ruhába, a főpásztor pedig megkente tenyerüket illatos olajjal. A jelen levő papok kézrátétellel, valamint öleléssel jelezték, hogy befogadták az új áldozópapokat az egyházmegye papi közösségébe. Végezetül az érsek átadta az új papoknak a hívő nép áldozati adományát, a kenyeret és a bort.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd

Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.

Szeptember közepén áll helyre a vonatközlekedés, elkészül a híd
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője

Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.

Elhunyt Major Ágoston, csíkszeredai labdarúgók generációinak nevelője
2026. augusztus 26., szerda

Megemlékezést tartanak az úzvölgyi katonai temetőben

Megemlékezést tartanak szerdán, augusztus 26-án az úzvölgyi katonai temetőben – tájékoztatott Csíkszentmárton Község Polgármesteri Hivatala.

Megemlékezést tartanak az úzvölgyi katonai temetőben
Hirdetés