A jégpálya volt a második otthona

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Azok közé tartozik, akik a jégpályán „nőttek fel” Csíkszeredában, és ettől a közegtől azóta sem szakadtak el. Játékosként a szabadtéri pályákról eljutott a téli olimpiáig, edzőként pedig generációkat oktatott a jégkorongozás alapjaira. Janovits Endre nemcsak sportolókat tanított, az életre is nevelt.

Kovács Attila

2014. december 11., 15:172014. december 11., 15:17

Csíkszeredai családban született 1942-ben, és ahogy a többi gyerek, ő is már 6-7 éves korában bekerült a korcsolya, a jég, a hoki vonzáskörébe. A templom mögött kialakított jégpálya volt az első gyakorlások, mérkőzések helyszíne.

Edzés gyertyafénynél

A mostani Márton Áron Gimnáziumban járt iskolába az első osztálytól a tizenegyedikig, az iskola keretében a legelső csapat a Hargita nevet viselte, és a felnőtt jégkorongbajnokságban vett részt 1956-57-ben. A diákok alkották a csapatot, a mostani tanári szoba mellett volt az egyik úgynevezett edzőtábor, ahol laktak. „Utána, mivel kitűntünk a többiek közül néhányan, akik közül megemlíteném Ötvös Józsefet, Iszlai Józsefet, Antal Jakabot, a Vákár testvéreket, Rigó Istvánt, Antal Zsombort, kezdtek a nagyobb csapatok magukhoz vonzani. 1957-ben a Haladáshoz kerültünk négyen, Iszlai, Ötvös, Antal Jakab és én, Kovács Zsigmond edzőhöz. Gyönyörű periódus volt, a gimnázium fölötti Haladás-pályán mi csináltuk a jeget, egy szobában laktunk húszan, a nagyobbak küldtek reggel iskolába” – meséli.

Bukaresti évek

Janovits Endre megtiszteltetésnek tartja, hogy már 18 éves korában bekerült a román válogatottba, olyan játékosok között tudott játszani, mint Ferencz János, Szabó Géza, Szabó Gyula, Kozán András, Ötvös József, Takács István, Biró Antal, André Miklós, Kalamár Sándor, Varga Dezső. Miután elvégezte a középiskolát, több társával együtt felvételizett és bejutott a testnevelési főiskolára Bukarestben, ahol Mihai Flamaropol edző megalakította a Bukaresti Tudomány csapatát.

Téli olimpia Innsbruckban

„Az akkori országos vezetés nagy hangsúlyt fektetett a sportra, ezzel akarta bizonyítani az ország dicsőséget. Mindent megadtak ahhoz, hogy megfelelő felkészülésünk legyen. Mivel a játékoskeret nem volt nagy, még hozzájött 4-5 bukaresti játékos, minden egyes szezonban 11 hónap felkészülési időszak volt. Amikor az emberek kis része tudott Nyugatra menni, a csapatnak megvolt mindene. Nyugat-Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban játszottunk, turnékon vettünk részt jó eredményekkel. 1964-ben szerencsém volt egy olyan sporteseményen részt venni, ami keveseknek adatik meg, az innsbrucki téli olimpián” – emlékezik.

Tanárként, edzőként dolgozott

Még négy évet itthon jégkorongozott, majd tanárként dolgozott több iskolában, a somlyói speciális iskolában, az építészeti iskolában, a Megyei Sporttanácsnál szakirányító is volt, majd az Építészeti Iskolaközpontban testnevelő tanár. Az Iskolás Sportklubnál edző lett, volt igazgató és aligazgató is ott. Azt mondja, ez egy gyönyörű része az életének.

„Szabó Gyuszival, Daradics Amdrással és az akkori városgazdálkodási vállalat (IGO) támogatásával megalakítottuk a Haladás jégkorongcsapatot, ami ugyancsak az első ligában szerepelt, a város második csapata volt. Számtalan mérkőzés volt a két csapat között, amikor a pálya tömve volt” – meséli.

Edzői pályafutása során olyan játékosokkal dolgozott, mint Keresztes Ottó, aki a német első ligában is megállta a helyét, Lukács Gerő, Szatmári Zsolt, Györgyicze Levente, majd Elekes Levente, Kósa Endre, Hozó Levente, Adorján József, később Bálint Zsolt, Fodor Csanád, Bálint Attila, Pál Zoltán, de a nemrég elhunyt Rajz Attila is játékosa volt rövid ideig.

Még most is aktív

Úgy érzi,  eredményes nevelői és edzői munkát végzett, ennek nyomán megvoltak az eredmények, az elégtétel. „Mivel sokat voltam külföldi eseményeken, igyekeztem ellesni ott, amit lehetett. A korcsolyázást, a technikai dolgokat, a botfogást, lövést, átadást meg kellett tanulni. Akiben van tehetség, nagyon könnyen átveszi mindezt, aki nem tehetséges annyira, az kevésbé, bármennyit erőlteti” – állítja. Janovits Endre 72 évesen is aktív, dolgozik, azt mondja, üresnek tűnne az élete, ha nem tenné ezt. Gyerekeket tanít korcsolyázni, és besegít Györgypál Tamás edzőnek, aki három korosztályos csapatot készít fel.

Janovits Endre azt mondja, mint pedagógusnak, számára nagyon fontos volt a nevelés a játékosok felkészítése mellett. „Szeretném, ha úgy gondolnának rám, mint aki mindent megtett azért, hogy nagyon sok gyerek felnőtté válva becsületes, rendes ember legyen, aki megállja a helyét” – mondja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés