A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes elnevezésének jogi alapjára kíváncsi Dan Tănasă

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Dan Tănasă ezúttal a Méltóságért Európában Polgári Egyesület elnökeként küldte a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek címzett levelét, amelyben arra kér magyarázatot, hogy mi a törvényes alapja annak, hogy az együttes ezen a néven működik.

Kovács Attila

2015. február 13., 10:352015. február 13., 10:35

2015. február 13., 13:212015. február 13., 13:21

A feljelentéseiről jól ismert Dan Tănasă a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes elnevezéséről kért magyarázatot a hivatásos néptáncegyütteshez elküldött levelében. Már a válasz is elkészült, amelyből kiderül, hogy a törvény szerint az intézmény létrehozásának és névadásának jogát is a fenntartó helyi önkormányzat gyakorolja.

A levélíró a 2013. évi 192-es csíkszeredai helyi önkormányzati határozatra hivatkozik, amelyben megnevezésként az együttes neve románul és magyarul is megjelenik.

A válasz már elkészült, és a törvényes határidőn belül továbbítják is – közölte érdeklődésünkre Füleki Zoltán, az intézmény  igazgatóhelyettese. „A törvény kötelez a válaszadásra, mi betartjuk a törvényt, megválaszoljuk Dan Tănasă kérdését. Az intézmény-létrehozási jogkört a fenntartó gyakorolja, és a névadás is hozzá tartozik. Amikor a csíkszeredai helyi önkormányzat 1999-ben átvette a megyétől az együttest, akkor az Hargita Állami Székely Népi Együttes nevet viselte (románul Ansamblul Secuiesc de Stat Harghita). A fenntartó önkormányzat jogosan kifogásolta, hogy ha már állami pénzt nem kap az együttes, akkor ne legyen ez a neve” –  elevenítette fel Füleki.

Hozzátette, valamilyen formában meg kellett különböztetni azt, hogy egy hivatásos vagy amatőr együttesről van szó, ezt a névnek is kellett sugallnia. A 2000. évi 39-es önkormányzati határozattal módosult a név, így lett a mostani elnevezés, románul Ansamblul Secuiesc Național Harghita Miercurea Ciuc. „Természetesen ha Dan Tănasă úr kérne ebből a határozatból másolatot is, akkor ugyancsak a 2001. évi 544-es törvény értelmében – amely előírja, hogy a fénymásolási költséget az igénylőnek kell állnia – ezeket akkor küldjük el neki, ha kifizette azt a díjat, mert betartjuk a törvényt” – magyarázta az igazgatóhelyettes.

Füleki Zoltán személyes véleménye szerint Dan Tănasă továbbra is végzi a megbízott feladatát Kovászna, Hargita, Maros megyében: zászlókat fotóz, önkormányzati intézmények elnevezésével, épületek, hivatalok feliratozásával foglalkozik. „Ez is bizonyítja azt, hogy bizonyos köröknek nem szent semmi, sem kultúra, sem egyház. Keresik a kákán a csomót” – vélekedett. Az igazgatóhelyettes megjegyezte, amikor az együttes 2000-től kezdődően több világkiállításon, Hannoverben, Zaragozában, Sanghajban, majd Koreában képviselte Romániát, senkinek, még a szerződést aláíró külügyminisztériumnak sem volt kifogása a névvel kapcsolatosan. „Örvendünk, hogy Dan Tănasă felfigyelt a megalakulásának huszonötödik évfordulóját ünneplő együttesre, de jobban szeretnénk, ha a tevékenységünkkel, és nem a nevünkkel foglalkozna” – mondta Füleki.

A prefektust is támadta
Dan Tanasă korábban Hargita megye prefektusát, Jean Adrian Andrei-t sorozatos törvényszegésekben való közreműködéssel vádolta meg, és a magyar revizionizmus támogatójának nevezte, a Köztisztviselők Országos Ügynökségéhez eljuttatott panaszában pedig leváltását kérte. A magas rangú köztisztviselők országos ügynökségének fegyelmi bizottsága meghallgatta a prefektust, de nem talált törvénysértést. A feljelentőnek tavaly tavasszal küldtük el az üggyel kapcsolatos kérdéseinket, de ezekre nem válaszolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés