A gépjárművezetői jogosítvány napja és története

A román gépjárműverzetői jogosítvány napja is létezik, ezt minden évben október 11-én tartják. 1913-ban ezen a napon jelent meg a Hivatalos Közlönyben az első olyan, közúti közlekedési szabályzat, amelyben a gépjárművezetői jogosítvány megszerzésének módját, illetve ennek formáját is részletesen leírták.

Kovács Attila

2012. október 10., 16:552012. október 10., 16:55

2012. október 10., 19:322012. október 10., 19:32

Korábban már léteztek próbálkozások a közúti közlekedés szabályozására, 1859-ben Bukarestben a hintók számára is készült ilyen szabályzó. 1907-ben már a forgalmi szabályok között megjelent az is, hogy minden személynek, aki autót vezet, rendelkeznie kell gépjárművezetői jogosítvánnyal. Abban az évben szervezték meg az első vizsgákat is a jogosítvány megszerzéséért.

A jogosítványok külalakja és megszerzésének módja azóta sokat változott, 2004-től a jogosítványok kibocsátását, a gépjárművek forgalomba írását és a vizsgák megszervezését egységesített közszolgálat végzi. Az ország uniós csatlakozása után megjelentek az újabb típusú jogosítványok, az Európai Unióban egységes kódok jelennek meg ezeken. A már meglévő gépjárművezetői engedélyek érvényességi idejük lejártáig használhatók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
2026. március 31., kedd

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől

Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton

Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton
2026. március 30., hétfő

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben

Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben
2026. március 29., vasárnap

Látogatóközpont mutatja be a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp értékeit

Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.

Látogatóközpont mutatja be a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp értékeit
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Örökletes és ritka betegségek orvosa

Amikor nem találják egy betegség okát, többszöri orvosi konzultáció után sem állítható fel pontos diagnózis, akkor „lép képbe” a genetikus szakorvos. Az örökletes és nagyon ritka betegségekről Baczoni Balázs genetikus szakorvossal beszélgettünk.

Örökletes és ritka betegségek orvosa
Örökletes és ritka betegségek orvosa
2026. március 29., vasárnap

Örökletes és ritka betegségek orvosa

2026. március 28., szombat

Levélszavazás: megkezdődött a voksok leadása a csíkszeredai főkonzulátuson

Elkezdődött a levélszavazatok gyűjtése Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán: a választók szombattól vehetik át levélcsomagjaikat, illetve adhatják le voksukat, ugyanakkor szükség esetén segítséget is kérhetnek a papírok kitöltéséhez.

Levélszavazás: megkezdődött a voksok leadása a csíkszeredai főkonzulátuson
2026. március 28., szombat

Lakossági fórum lesz Csíkszeredában

Csíkszeredában, a csobotfalvi kultúrotthonban szerveznek lakossági fórumot kedden, ahol a városrész aktuális ügyeit szeretnék megtárgyalni az emberekkel – közli Korondi Attila polgármester.

Lakossági fórum lesz Csíkszeredában
Lakossági fórum lesz Csíkszeredában
2026. március 28., szombat

Lakossági fórum lesz Csíkszeredában

Hirdetés