A csíkszeredai szemét máshová, a másoké Csíkszeredába kerül

Értetlenséget szült egy, a városi szemétteleppel és a megyei hulladékgazdálkodási rendszerrel kapcsolatos határozattervezet a csíkszeredai önkormányzat pénteki ülésén. Több ellenszavazat miatt nem kapott kétharmados többséget, nem fogadták el.

Kovács Attila

2012. április 27., 20:132012. április 27., 20:13

2012. április 29., 11:202012. április 29., 11:20

A tervezet szerint az uniós támogatással készülő megyei hulladékgazdálkodási rendszer keretében – amelynek tagja Csíkszereda is – a júliusban bezárásra kerülő taplocai szeméttelep területét a város a megyei önkormányzatnak kell átadja – ezt átiratban kérte a megyei tanács. Elhangzott, a rendszer létrehozását célzó projekt részeként a szeméttározó leszigetelését és bezárását is elvégeznék, ennek költsége így nem a várost terhelné.

Értetlenséggel fogadták viszont azt, hogy a végleges elföldelésig Hargita megye több településéről a taplocai telepre szállítanák a hulladékot, míg a város szemetének egyelőre keresik azt a helyet, ahová július után vinni lehetne, mert az nem maradhat itt. Szabó Soós Klára önkormányzati képviselő szerint ez az eljárási mód zsarolás, és akkor kellett volna megbeszélni, hogy ki mit tud felvállalni, amikor a projekt elindult. Szondy Zoltán kijelentette, ő nem így emlékszik erre a pályázatra, Szőke Domokos alpolgármester pedig egyetértett, hogy ő sem.

Bíró József a székelykeresztúri öntödéből kikerült galvániszappal példálózva kijelentette, hogy akár veszélyes hulladék is érkezhet így Csíkszeredába, Magyari Zoltán szerint ellenőrizni kell, mi fog a városba kerülni. A tervezet nem kapta meg az elfogadáshoz szükséges szavazattöbbséget, mert az RMDSZ-frakció, bár támogatta, nem volt jelen teljes létszámban, a többiek pedig tartózkodtak, illetve elutasították azt. Szőke Domokos szerint a tervezet várhatóan a következő tanácsülésen is napirendre kerül. Az ügyben a megyei önkormányzathoz fordultunk, de egyelőre nem kaptunk választ a felmerült kérdésekre, később ígértek tájékoztatást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel
2025. július 03., csütörtök

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát

Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát
2025. július 02., szerda

Mindenki tudja már: július első szombatja, az Ezer Székely Leány Napja

Családokat, népviseletbe öltözötteket és „civileket” is várnak szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredába és Csíksomlyóra. Az egész napot felölelő program alatt a néptánc, a népviselet, a népi hagyományok lesznek főszerepben.

Mindenki tudja már: július első szombatja, az Ezer Székely Leány Napja