A csíkszeredai csángóoktatás úttörője

Csíkrákoson 1945. november 22-én – Ady Endre születésnapján – látta meg a napvilágot Borbáth Erzsébet. Édesapja vízimolnár, olajütő volt. A szülői házat, vízimalmot sajnálatára az Olt szabályozásakor lebontották. Nyolcgyermekes családban nőtt fel. A sok testvért szülei legszebb ajándékának tekinti. Nagyon összetartóak, ami rendkívül fontos számukra – vallja a nyugdíjas magyartanár. Az irodalmat, a népköltészetet gyermekkorában – a csodálatos esztendők idején – szerette meg az 1994-ben Julianus-díjas és 2005-ben a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérmével kitüntetett pedagógus.

Csíkrákostól Gyimesközéplokig

„Iskoláimat Csíkrákoson kezdtem. A középiskolát a mai Márton Áron Gimnázium reál osztályában jártam, és az évfolyamon a legjobb osztály voltunk. Pethő Ilona magyartanárnak és osztályfőnöknek köszönhetően lettem magyartanár. Szerencsés embernek tartom magam, mert kiváló pedagógusok voltak az életemben” – mesélte Borbáth Erzsébet találkozásunkkor, takaros szentmártoni otthonában, ahol férjével, Borbáth István Ágoston neves sporttanárral él.

Borbáth Erzsébet 1963-ban érettségizett, és mivel testvérei még iskolások voltak, azonnal tanítani szeretett volna. Végül mégis úgy döntött, hogy jelentkezik a három éves Marosvásárhelyi Tanárképző Főiskolára, ahol 1966-ban diplomázott. Gyimesközéplokra került, a mai Majláth Gusztáv Károly iskolába, ahol öt évet tanított magyart és románt. „Ma is ott lennék, ha a férjem odajött volna, de neki akkor már síelésben országos bajnokai voltak” – magyarázta Erzsébet. Emlékeibe révedve, kifejtette: „Nagyon szerettem a Gyimesekben. Szőcs János igazgatóm volt, és sokat köszönhetek neki, mert felelősségteljes, becsületes, gyermekeket szerető ember volt. Beiratkoztam a Kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetem magyar szakára. 1974-ben államvizsgáztam. Népköltészeti gyűjtőmunkával, pontosabban személynévanyag gyűjtésével foglalkoztam. Család-, kereszt-, bece- és ragadványneveket kutattam. A dokumentáció ma is forrásmunka a kutatók számára. Az 1-es fokozatú didaktikai vizsgára Csíkzsögöd személynévanyagát dolgoztam fel.”

A csíkszeredai József Attila-iskola születése

„Gyimesközéplokról Csíkszentmiklósra kerültem. Ott három évet tanítottam. Hogy Csíkszeredába kerüljek, 1972-ben elvállaltam – ez volt az egyetlen lehetőség – a városi pionírtanács elnöki posztját. A városi iskolákban tanítottam. Olyan közösségbe kerültem – itt kiemelhetem Beder Tibort és Balázs Lajost –, ahol a gyermekközpontúság, és nem a politika volt a fő cél. Amikor a politika egyre jobban kezdett begyűrűzni, lemondtam, így 1979-ben a csíkszeredai 11-es számú iskola igazgatója lettem” – idézi fel a kommunista diktatúra éveinek történéseit a nyugdíjas tanárnő. Az iskola két tannyelvű volt, nagy gyermeklétszámmal működött, kiváló tantestülettel. A román és magyar kollégák jó hangulatban dolgoztak együtt, egészen addig, amíg egyre több román ajkú tanárt helyeztek el az intézményben. „Ezért 1984-ben lemondtam az igazgatásról. Az 1989-es fordulat után újra igazgatóvá választottak” – jegyezte meg.

A változások idején szabadult fel a megyei pártkabinet épülete, amire az iskola benyújtotta igényét. Felvetődött, ha az épületet megkapják, a magyar tagozat különválhatna – mesélt az iskolaalapítás idejéről Erzsike néni. Kifejtette: a román kollégákkal egyeztetve, a magyar szak átment a pártkabinet épületébe, és megalapították a József Attila-iskolát. Hogy miért pont József Attila? „Versei mindenre választ tudnak adni” – jött a válasz.

A csángó oktatás kezdete

„1990. szeptember 15-én már fogadtuk a moldvai csángó gyermekeket, akik Beder Tibor kezdeményezésére, jóindulatú toborzásra jöttek az iskolába. A szülőket meggyőzték, használják ki a lehetőséget, hogy magyarul tanulhatnak gyermekeik. Első alkalommal tizenhét szülő jött tájékozódni Csíkszeredába Cernic Maric vezetésével. Ennek eredménye az lett, hogy ősszel Moldvából harmincnégy gyermeket hoztak a hargitai megyeszékhelyre. Ebből huszonhárom nyolcadikos, a többi öt és hatodik osztályos. Ezek a gyermekek írni és olvasni sem tudtak magyarul. A nyolcadikosokkal külön osztályt hoztunk létre. A többieket egyéb osztályokban helyeztük el. Egy év tapasztalata alapján rájöttünk, hogy nyolcadikba nem szabad gyermekeket hozni, nincs idő felzárkóztatni. Hogy mindezt mégis megtegyük, az első évfolyammal emberfölötti munkát végeztünk, gyermekek és tanárok egyaránt. Ebből az osztályból került ki a lujzikalagori származású, ma Budapesten élő Gábor Felicia, akinek nemrég jelent meg Csángó vagyok című önéletrajzi regénye” – mesélt a kezdetek nehézségeiről és az eredményekről a tanárnő. Hozzáfűzte: minden tanítványára rendkívül büszke, ugyanakkor kiemelte Iancu Laura többkötetes József Attila-díjas költőt, aki ugyancsak kezei közül került ki.

A csángó bentlakás története

„A bentlakás története külön regény” – meséli. „Először a Márton Áron gimnáziumban volt, majd a mai csíkszeredai ortodox püspökség étkezdéje feletti manzárdszobákban alakítottunk ki internátust önerőből.” Innen kirakták őket, és a Székely Károly Szakközépiskola bentlakásába kerültek a csángó diákok. Ezután a Gyermek sétányon egy felújított tömbházat alakították át bentlakássá, ahová 1993. január 10-én költöztek be. Az ingatlan az Erdélyi Fiatalokért Alapítvány tulajdonát képezte és képezi ma is. Ott 2003-ig lakhattak a moldvai magyar tanulók. Jelenleg újra a Székely Károly Szakközépiskola bentlakásában kapnak helyet.

2000-től már csak középiskolás diákok oktatása zajlik Csíkszeredában, mert elindult Moldvában is az iskolán kívüli és iskolás magyar oktatás – summázta a még mindig rendkívül tevékeny pedagógus.
Végezetül kijelentette: „Életem legnehezebb, de a legtöbb erkölcsi és szakmai sikerét nyújtották a gyermekek. A szemünk láttára bontakoztak ki. Az 1990-től 2000-ig a József Attila-iskolában oktatott csángó gyermekek közül harmincnégyen végeztek főiskolát és egyetemet. Orvos, tanár, pap, művész, vállalkozó került ki közülük. Ehhez az eredményhez az egész tantestület hozzájárult. Cernic Maric néni úgy hagyta ránk, tanárokra a Moldvából hozott gyerekeket, hogy anyák helyett anyák, apák helyett apák legyünk.”