
Itt volt a sorompó. Visszaállítják
Fotó: Borbély Fanni
A nyár folyamán új sorompó kerül Csíkszeredában a Lejtő utca felső végére, ezzel lezárva az utat a sétálóutcába tartó autósok előtt, akik csak meghatározott feltételek mellett juthatnak be ott.
2026. június 16., 21:062026. június 16., 21:06
Még tavaly törték le ismeretlen tettesek a Lejtő utca felső végén évekkel ezelőtt felszerelt sorompót – kilétüket azóta is homály fedi, mert a sorompó melletti kamera akkor nem működött.
A vandalizmus eltávolította az akadályt az autósok útjából, akik közül sokan a sétálóutcába is behajtottak, annak ellenére, hogy a korlátozások a sorompó nélkül is érvényben vannak, és a szabályok megsértése esetén pénzbírság jár az érintetteknek.

Immár három hete is elmúlt, hogy sorompóval zárták le és kitiltották napközben a gépjárműforgalmat a csíkszeredai Petőfi utcából. Szemmel láthatóan eredményes volt a döntés.
Év elején a városvezetés azt ígérte, a költségvetés elfogadása után közbeszerzést írnak ki egy új sorompó beszerzésére, amelyet felszerelnek, helyreállítva így a korábbi állapotot. Kérdésünkre most Korodi Attila polgármester azt mondta, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztálya elindította a folyamatot, és
A Lejtő utca felújítását 2020-ban végezték el, utána készült el az automata sorompó, de beüzemelésére 2022-ig várni kellett, amíg az önkormányzat elfogadta azt a szabályzatot, amely meghatározta, milyen feltételekkel és időszakban lehet autóval behajtani ott.
Fotó: Borbély Fanni
Ugyanakkor behajtási engedélyeket is kiadtak a sétálóutcában működő vendéglátóhelyek és üzletek ellátása érdekében, az ezeket biztosító járművek csak a reggeli órákban mehettek be a sétálóutcába, amikor a sorompó nyitva állt.
így a sétálóutcai és Lejtő utcai lakók, illetve az ott vállalkozásokat működtetők számára biztosított akadálytalan bejutást, akik autóikkal nem parkolhatnak az utcában, csak az udvarokon.
A kóddal történő beléptetési lehetőséget a rend- és katasztrófavédelmi szervek, a mentőszolgálat és a közszolgáltatásokat végző cégek gépjárműveinek vezetői vehették igénybe.
Nem ez volt az első károkozás a behajtásgátló szerkezeteket illetően a Lejtő utcában. 2014-ben az utca aljába egy távvezérlésű, földbe süllyeszthető automata forgalomkorlátozó oszlopot szereltek fel és helyeztek üzembe. Ez csak rövid ideig működött, mert kétszer is ráhajtottak autóval és megrongálták, javítására pedig nem volt lehetőség.
Szeretnék beüzemelni idén a Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost kiszolgáló gázhálózatot, viszont az engedélyeztetési folyamat lassan halad. Ha sikerül időben átadni az üzemeltetőnek a kiépített rendszert, a szolgáltatás elkezdődhet.
Hargita megye legjobb érettségi eredményét érte el idén Bodor Mátyás, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium végzőse. A matematika iránti szenvedélyről, a siker áráról és a jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.
Áramszünetre kell számítani július 14-én, kedden Csíkszentsimonban és Csíkkozmáson – tájékoztatott az Electrica Harghita megyei kirendeltsége.
Folytatódott idén a csíkszentkirályi tanuszoda építése, a szerkezetépítés után a tető kialakításán dolgoznak. Idén várhatóan szerkezetkész állapotban lesz az épület, a befejezés jövőre várható, amennyiben folyamatos lesz a finanszírozás.
A kaláka megtartja, élteti és erősíti a közösségeket – vallják a X. Kaszáló Kaláka résztvevői. A háromnapos csíkszentkirályi eseménysorozat szombati programja hajnalban közös kaszálással indult Bakalján, mintegy ötven férfi csatlakozott.
Napkeltekor ismét benépesült a csíkszentkirályi Bakalja: népviseletbe öltözött férfiak vágtak neki a rétnek, hogy a térség egyik legszebb hagyományát, a kaszáló kalákát közösen elevenítsék fel.
Közösségépítés, mozgás, városi kerékpározás és egy kis nyári szabadságérzet. Július 11-én először szerveznek Critical Mass felvonulást Csíkszeredában, amely mögött lelkes civilek és egy közös ügy áll.
Még el sem készült teljesen a kerékpárút az Olt-folyó mentén, máris lovas szekérrel vagy autóval közlekednek rajta egyesek. A bicikliutat több mint 45 kilométeren keresztül építik ki, a munkálatokkal a befejezéshez közelednek.
Lehetőséget teremtettek lakóházak, tömbházak építésére Csíkszereda délkeleti övezetében, a Nagy Laji dombja 1-es terület övezeti rendezési terve (PUZ) alapján. Ugyanezen dokumentáció révén a kórházhoz vezető alternatív útvonalat is meghatározták.
A közlekedésrendészet kedvezően véleményezte a körforgalom kialakításának tervét a csíkszeredai Temesvári sugárút és a Szív utca kereszteződésében, így ideiglenes jelleggel ezt létre lehet hozni. Tesztidőszakra készülnek.
szóljon hozzá!