– A csíksomlyói pünkösdi búcsújárás (Történet, eredet, hagyomány) címmel jelent meg könyve 2009-ben a L’Harmattan Kiadónál, amelyben a búcsú múltját kutatja. A kötetet akkoriban be is mutatták Csíkszeredában, és ott megjegyezte, hogy hamarosan a búcsú jelenkoráról is jelenik meg hasonló könyv. Mikorra várható az említett kötet?

– A búcsú jelenkorával 1990-ben kezdtem alaposabban foglalkozni, amikor a politikai fordulatot követően első alkalommal lehetett azt újra szabadon megtartani. Tíz évig folyt a munka, elég intenzív formában, többször is diákok bevonásával, összehangolt megfigyelésekkel. Úgy terveztem akkoriban, hogy ez lesz az első kötetem, amelyet a búcsúról megírok, és a történeti témát hagyom későbbre. Mégis megfordítottam a sorrendet, mert a múlt szinte magával sodort. Így 2000 után a jelenkorra vonatkozó intenzív kutatást félretettem, inkább csak rajta tartottam a szememet az eseményeken. A búcsújárás 1990-től a 2000-ig tartó korszakáról és annak előzményeiről szóló kötetem reményeim szerint jövő évben készülhet el.

– Gondolom, hogy ha a búcsú múltjával foglalkozott, akkor azt is vizsgálja, hogy mi történt 1949-es betiltását követően?

– Az a beszorítottság, ami a szocializmus évtizedeiben a búcsút jellemezte, egyúttal egy feszítő erőt is jelentett, és a kilencvenes években részben ezért születhetett újjá annyira intenzíven a vallásos ünnep. Hasonló ez egy vulkánhoz, amelyben az erők lefojtva, a felszín alatt dolgoznak, felgyűlnek, és aztán látványos dolgok következnek, csak itt ez nem pusztító, hanem lélekemelő volt. Igaz, hogy ez a négy évtized is külön szakaszokra bontható: volt, amikor erősebben hatott a tilalom, máskor kimerült annyiban, hogy a hatalom éreztette a jelenlétét, a titkosszolgálat emberei ugyanis mindig figyelték az eseményeket.

– Kérem, részletezze ezeket az időszakokat.

– 1949-től kezdődően a búcsú nagyon útban volt a kommunista hatalomnak. Komoly politikai veszélyforrásnak tartottak minden vallási összejövetelt, ahol nagyobb tömeg gyülekezhetett. Minden eszközzel próbálták megakadályozni és ellehetetleníteni a búcsút is. A körmenetet és a templomon kívüli eseményeket betiltották, Csíksomlyón katonai gyakorlatokat szerveztek, repülőgép-bemutatókat tartottak, rengeteg megfigyelőt küldtek ki. Levéltárakban megtaláljuk a marosvásárhelyi bányászok jelentéseit, akiket már 1949-ben kiküldtek Csíksomlyóra, ezeknek egy részét Gagyi József antropológus is közölte.

Nemcsak közvetve, hanem olykor közvetlenül is közbeléptek, arról is van tudomásunk, hogy a hatalom emberei leszedték a zarándokokat a vonatról, mielőtt Csíkszeredába érkezhettek volna. A következő hullám az ötvenes években következett be, az 1956-os magyarországi forradalom ismét romániai megtorláshullámot váltott ki és a búcsú visszaszorításával járt.

Érdekes viszont, hogy 1957-től már megengedték, hogy egy ferences barát Csíksomlyón szolgálhasson. Daczó Lukács atya akkor nem hordhatott rendi ruhát, de fontos, hogy a hívőket már egy ferences fogadhatta. Továbbra is tiltották a szervezett zarándoklást, illetve a templomon kívüli rendezvényeket, Zsögödben pedig külön fesztivált rendeztek.

Az 1968-as közigazgatási változás, a megyésítés után megint egy más korszak következett. Mondhatjuk úgy is, hogy „ki kellett találni” Hargita megyét, hisz megszűnt a Maros-Magyar Autonóm Tartomány, Csík vármegye pedig már rég nem létezett. Többek között szerették volna növelni az új megye turisztikai vonzerejét, ennek az egyik összetevőjét képezte, hogy kihasználva a kegytemplom nagyszerű hangszerét, orgonakoncerteket szerveztek Csíksomlyón. Ami még fontosabb, hogy a hatvanas évek végén felújították a Csíksomlyói Kálváriát, továbbá 1969-ben egy másik ferences atya is az egykori szerzethez tartó épületekbe költözhetett, noha csak mint kántor. Márk József atyáról van szó, aki azóta is ott él, és most ő a csíksomlyói búcsú jelenkorának legjobb ismerője.

1981-ben Kerényi Imre rendező és Balogh Elemér dramaturg tömörített változatban színpadra vitte a Csíksomlyói Passiót. Az előadás, melynek ősbemutatóját a Budapesti Várszínházban tartották, hatalmas sikert aratott, több évig telt házas közönséget hozott. A nézők figyelme Csíksomlyó felé fordult, általában azok, akik a táncházmozgalomban is aktívan részt vettek, ettől fogva kezdtek a búcsúra járni. Nem olyan nyíltan tették ezt, mint a mai zarándokok, de fontos, hogy el tudtak jutni a nagy vallásos ünnepre.

– Ha jól tudom, Ön 1985-ben jött legelőször a csíksomlyói búcsúra…

– Számomra nagyon megkapó volt, hogy már 1985-ben sok ezres tömeget találtam Csíksomlyón. Feltöltött lelkileg, hogy dacára annak, hogy a hatalom emberei intenzív megfigyelés alatt tartották az eseményeket – engem kétszer is igazoltattak, másodszor a jegyzeteimet, negatívjaimat és a kazettáimat is elvették –, itt egy valódi búcsújárás történik, és a Mária-tisztelet kitüntetett módon, lelkileg igen mélyen valósul meg.

Persze, hiányzott néhány fontos formai elem. Szervezetten nem valósulhatott meg a körmenet, a zarándokok nem hozhattak magukkal egyházi lobogókat, kereszteket. Nem jöhettek a keresztalják Csíksomlyóra. Mindazonáltal kisebb-nagyobb csoportokban az emberek végigjárták a körmenet és a kálvária útvonalát is, és részt vettek a szertartásokon, gyóntak, áldoztak. A legtöbb esemény a templomban történt, a kolostor még nem állt a búcsúsok rendelkezésére, hiszen az épületben csak pár szoba volt a ferences atyáké, a többi helyen szakiskola működött. Emiatt is az éjszakai virrasztáson nagyobb volt a zsúfoltság, mint manapság, a folyosón, a karzaton és mindenhol emberek tartózkodtak. A ferencesek akkor még nem vezették a hajnalig tartó virrasztást, az emberek csoportjai maguktól énekelték a tíz-húsz szakaszos, gyönyörű egyházi énekeket.

Pirkadatkor pedig a hagyomány szerint kivonultak a napfelkeltét várni. A csoportok a templom udvarán tanították egymásnak az énekeket, ott ettek, barátkoztak. Persze mindenütt, a hegytetőn is a hatóságiak tekintetével lehetett találkozni, akik felismerhetők voltak ballonkabátjukról és feltűnően nagy zöldágaikról.

– Miben változott a búcsú a kilencvenes években a negyvenes évek gyakorlatához viszonyítva, mert a vallásos tartalmat tekintve az elnyomás időszaka nem lehet mérvadó…

– A hatalmas tömeg volt a legfeltűnőbb, amely a negyvenes évek hatvan-hetvenezres tömegét is többszörösen felülmúlta. Habár a zarándokoknak jelentős része Magyarországról érkezett, de becsléseink alapján a többség az erdélyi katolikusok soraiból tevődött ki. Ők éppen azért jöttek, mert érezték, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsút újra szabadon, nyilvánosan és a maga teljességében meg lehet tartani. A hagyomány felújítása már 1990-ben megtörtént. Újból hozták a zászlókat, kereszteket, szervezett körmenetben végigjárták a kálváriát, virrasztottak, most már nem csak a templomban. A szombatra virradó hajnalban a templomban két rózsafüzér között felállva elénekelték a Székely himnuszt. Sőt, egy új elemmel is gazdagodott a búcsú, a csángó misével.

1990-ben újraélesztették a körmenet hagyományos rendjét, és ezt még két évig, 1992-ig tartották is, úgy, hogy a keresztalják hagyományos sorrendjét is tudatták az emberekkel. 1993-ban viszont, mikor látták, hogy a nagy tömeget már nem lehet a hagyományos módon szervezni, kivitték a szombat délutáni misét a tágasabb szabad térre, a nyeregbe. Ezt először egy ideiglenes emelvényen kialakított oltárnál tartották, majd P. Bartók Albert elképzelései szerint, Makovecz Imre útmutatásai alapján, Bogos Ernő tervezésében 1996-ra elkészült a Hármashalom-oltár. A tér újrarendeződött, kiszélesítették az utakat, betömték az út menti árkokat, és ami a legfontosabb, a búcsú irányítói ismét a ferencesek lettek.

A nagy tömeg miatt viszont sokan már nem jutottak fel a Mária-szoborhoz, a fő „élmény” a nagymise lett. A ferences rendházfőnök tisztségét a kilencvenes években hol Márk József atya, hol Bartók Albert atya töltötte be. Ők minden módon igyekeztek megőrizni a búcsú vallási, egyházi jellegét, és ez nagyvonalakban sikerült is. Annak hatására, hogy 1993-ban a Duna Tv elkezdte élő adásban közvetíteni a búcsút, egyre több zarándokcsoport érkezett szervezett formában Csíksomlyóra, akik talán nem mindnyájan tisztán vallási indíttatásból kerekedtek fel. Az egyházi szimbólumok mellett elterjedt a nemzeti szimbólumok használata is.

Évek alatt a régi székely zarándokhely, Csíksomlyó az összmagyarság egyik találkozóhelyévé is lett. Ma már mosolygunk azon, ahogyan akkoriban egyes közszereplők is megjelentek, és igyekeztek úgy helyezkedni, hogy a fotósok is jól láthassák őket. A ferenceseknek és a többi egyházi szervezőnek azonban tökéletesen igazuk van, amikor figyelmeztetnek, hogy itt a vallási tartalom az elsődleges. Mindig is ez volt a búcsú lényege, és sok, magát fontosnak tartó ember törekvése, akik rövid távú világi vagy éppen politikai céljaikra akarják áthangolni ezt az egyházi eseményt, a zarándokok tömegét, előbb vagy utóbb meghiúsul. Hiszem, hogy hangoskodással, feltűnési vágyból az igazi értékeket tartósan nem lehet háttérbe szorítani.