2,9 millió lejből aszfaltoznak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több csíkszeredai utcában is dolgoznak az út- és járdaburkolatok javításán, felújításán. A városközpontban a legfeltűnőbb változás a Kőrösi Csoma Sándor utcában, a Vigadó és a Temesvári sugárút közötti szakaszon látható: az utcában a járdát és az úttestet is leaszfaltozzák. A nyári útkarbantartásra 2,9 millió lejt költenek.

Kovács Attila

2014. május 27., 06:452014. május 27., 06:45

2014. május 27., 09:082014. május 27., 09:08

A Kőrösi Csoma Sándor utcában a járdára, majd az úttestre is új aszfaltszőnyeg kerül. A nyári útkarbantartás során, amelyre ebben az évben 2,9 millió lejt költ a város, több utcában a kisebb-nagyobb gödröket is betömték, így a Temesvári, Decemberi Forradalom, Kossuth Lajos, Venczel József utcákban is. A Fürdő utcában, a lakóházaktól a Szeredai-fürdőig vezető szakaszon folytatódik a tavaly megkezdett aszfaltozás, a megrongálódott beton útburkolat helyett aszfaltot terítenek el – ennek előkészítése is megkezdődött. Több taplocai és somlyói mellékutcában újrakövezés történt – tudtuk meg Szőke Domokostól.

Gázvezetékcsere is lesz

Csíkszereda alpolgármestere kérdésünkre elmondta, az egymás szomszédságában található Zöldfa, Szabadság és Fecske utcákban aszfaltburkolat készítését tervezik, de ennek előtte egyeztetésre van szükségük a gázszolgáltató E-ON Gaz illetékeseivel, mivel ez jelezte, kicserélnék a gázvezetékeket ezekben az utcákban is. Szőke Domokos szerint elvileg az is megoldható, hogy a két munkálat ne zavarja egymást, mert a gázvezetékeket az úttesten kívül is földbe lehet helyezni, viszont tisztázni kell, hogy a bekötések miatt az utakat fel kell ásni vagy alattuk fúrnának át.

Járda készül Taplocán

Az E578-as út városi szakaszaként két éve újraaszfaltozott taplocai Forrás utcában az úttest szintjénél alacsonyabbra került járda felújításán dolgoznak, ezzel párhuzamosan a balesetveszélyt jelentő, az úttestnél több mint tíz centiméterrel alacsonyabban elhelyezkedő víznyelők megemelése is megtörténik – tudtuk meg. Ugyanezt a munkát kell folytatni a Brassói úton, ahol tavaly ősszel kezdtek el dolgozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés