
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulójáról emlékezünk meg.
2016. március 15., 08:502016. március 15., 08:50
2016. március 15., 09:012016. március 15., 09:01
Csíkszeredában ezúttal is a Gál Sándor téren és a Vár téren lesznek a központi rendezvények. Csíkszereda mellett ugyanakkor Csíkszék szinte minden településén szerveznek megemlékező ünnepségeket, összegyűjtöttük a fontosabb tudnivalókat.
Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának tájékoztatása szerint idén is a Vár téren a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobroknál, valamint a Gál Sándor téren a Gál Sándor-szobornál lesznek a városi rendezvények. A megemlékezések sora a Petőfi Sándor Általános Iskolánál kezdődik délelőtt 11 órakor. Délután négy órától a Gál Sándor-szobornál folytatódik az emlékünnepség a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, valamint történelmi egyházaink közreműködésével. A 17 órai Vár téri megemlékezésen ünnepi beszédek és szavalatok hangzanak el, a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes karának kórusműveivel, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncjátékával színesítve. A rendezvénysorozat a Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrok koszorúzásával zárul. Az ünnepség ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani a Gál Sándor-szobornál, valamint a Vár téren.
Ünneplés vidéken
A reggeli szentmise után délelőtt tíz órától koszorúzást tartanak a karcfalvi templomkertben. Csicsóban tíz órakor kezdődik az ünnepi szentmise, 11-től tartják az ünnepi műsort és a koszorúzást, az esemény helyszíne a központi park. Csíkszentgyörgyön 11 órától kezdődik az ünnepi szentmise a nagytemplomban, utána adják elő ünnepi műsorukat az iskolások, majd koszorúzással ér véget a megemlékezés. Gyimesfelsőlokon 10 órakor a helyi kultúrotthonban kezdődik a Domokos Pál Péter Általános Iskola, az Árpád-házi Szent Erzsébet és a polgármesteri hivatal közös ünnepi műsora. 13 órakor Gyimesbükkön a kontumáci emlékműnél rendezik a közös gyimesi ünnepséget. Gyimesközéplokon tíz órától ünnepi szentmisét tartanak. Csíkszentkirályon 11 órától kezdőik az ünnepi szentmise, majd 12 órakor kezdődik a megemlékező műsor a templomtéren: a Vitos Mózes Általános Iskola diákjai és a Vadrózsa néptánccsoport készül az ünnepi műsorral.
Madéfalván 17 órától tartják az ünnepi szentmisét, ezt koszorúzás követi a templomkertben, a megemlékezést a helyi művelődési házban ünnepi műsorral zárják. Mindszenten a déli ünnepi szentmise után zajlik a megemlékezés. Csíkszentdomokoson a 11 órától kezdődő szentmise után a \'48-as kopjafánál koszorúznak. Csíkszenttamáson reggel kilenc órakor szentmisével kezdődnek az ünnepségek, később koszorúznak a központi kopjafánál. Ezt követően műsorral készülnek az iskolások a helyi kultúrotthonban. Vacsárcsiban reggel kilenc órától ünnepi szentmisére várják a híveket, utána a templomban az iskolások ünnepi műsort adnak elő. A rendezvény koszorúzással zárul a helyi szabadságharci emlékműnél. Csíkszentmihályon a kultúrotthonban 10.30-tól iskolások megemlékezésével kezdődnek az események, majd koszorúzás lesz a kopjafánál. 12 órától az Arany János Általános Iskolában történelmi vetélkedőt tartanak. Csíkrákoson 10 órától kezdődik a megemlékezés a községközpontban, 12-től pedig kulturális műsort tartanak a göröcsfalvi kultúrotthonban. Csíkmadarason a fúvószenekar ébresztőjével kezdődnek a \'48-as megemlékezések, a lovas felvonulás a polgármesteri hivataltól indul. 9.30-tól gyülekező a polgármesteri hivatal előtt, ahonnan felvonulnak a templomhoz az ünnepi szentmisére. 11-től tartják a megemlékezést a Kiss Ferenc szobornál.
Ünnepség a Nyerges-tetőn
A Nyerges-tetőn kedden délután két órakor kezdődik a megemlékező ünnepség: a Himnusz eléneklése után ünnepi beszédek következnek, majd a közös ima és az ünnepi műsor után koszorúzással ér véget a rendezvény.
Az udvarhelyszéki megemlékezések tervezett programja ITT, a marosvásárhelyi ITT, a maros megyei településeké ITT, a gyergyószéki településeké pedig ITT érhető el.
Címlapkép: Az 1848-as forradalmi események egyik színhelye, a pesti Pilvax kávéház. Preiszler József színezett tollrajza (forrás: Wikipédia)
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!