Újra délben lesz az udvarhelyi főünnepség

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Hagyományos és formabontó műsorokkal is tisztelegnek március 15-én az udvarhelyszéki városok az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt. Korabeli ruhákban elevenítik fel a hősök eszméit, és elhangzik a 12 pont is, a mai korra aktualizálva.

Veres Réka

2016. március 14., 17:092016. március 14., 17:09

2016. március 14., 20:542016. március 14., 20:54

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház az 1848-as forradalom eseményeit egy nyilvános rendezvénnyel eleveníti fel kedden. Reggel kilenctől a G. Café Pilvax Kávézóvá változik, ahol a korabeli események szereplőit megformáló színészek előadásában elhangzik a Nemzeti dal, valamint a 12 pont, melyeket Petőfi Sándor szerepében Tóth Árpád színész, Jókai Mór szerepében pedig Szűcs-Olcsváry Gellért színész ad elő. A központi iskolák diákjai a kávézóból elindulva gyülekeznek a Patkóban. 10 órakor a kisiskolások előre elkészített kokárdákat tűznek ki, ezzel kapcsolódnak a forradalmi eseményekhez, majd elhangzik Jókai beszéde Szűcs-Olcsváry Gellért előadásában. Ugyanitt az Udvarhely Néptáncműhely villámcsődülettel, azaz egy rövid tánccal csatlakozik az eseményekhez. Innen a márciusi ifjak a Nyomdához, azaz a Kabdebó nyomdához mennek, ahol az önkéntesek szórólapokat osztanak, melyeken az eredeti 12 pont, illetve a székelyudvarhelyiek aktuális követelései, valamint a Nemzeti dal szövege lesz olvasható. Itt Dunkler Róbert színész Irinyi József szerepében olvassa fel a 12 pontot. A Nyomdától a Nemzeti Múzeummá vált Művelődési Házhoz vonul a forradalmi tömeg, ahol az Udvarhely Néptáncműhely rövid tánca fogadja a részvevőket. Itt Zakariás Zalán rendező Széchenyi István szerepében, Barabás Árpád színművész pedig Kossuth Lajosként beszél a tömeghez, valamint ismertetik a diákok által írt legjobb 12 pontot. Végül közösen eléneklik a Talpra, magyart. Az esemény szereplői korabeli ruhákban vonulnak végig a városon.

A forradalmi felvonulással párhuzamosan a gyerekek reggel kilenctől huszárcsákókat készítenek a Művelődési Ház előcsarnokában, tíztől pedig a Városháza téren a Székelyföldi Kézművesek Egyesületének kiállítása lesz megtekinthető. Idén újból a hagyományos időpontban, déli tizenkettőtől tartja a polgármesteri hivatal az ünnepi műsort a Márton Áron téren. 14 órától gyerek alkotók képzőművészeti és kokárdakiállítása lesz a Kőkereszt téren, 18 órától pedig a Vitéz lelkek diákszínjátszó csoport adja elő a Pannónia, ne feledd halottaidat! című előadást a Művelődési Házban. Este háromnegyed hétkor indul a fáklyás felvonulás a Művelődési Háztól a Márton Áron térre, ahol 19 órakor kezdődik a Ghymes együttes Kézfogás című ünnepi koncertje.

Székelykeresztúr

Zászlós felvonulással kezdődik kedden délelőtt kilenc órakor Székelykeresztúron a helyi önkormányzat ünnepsége a Millecentenáriumi emlékműnél, majd fél tíztől a történelmi egyházak tartanak ünnepi istentiszteletet. Tizenegy óra előtt húsz perccel az unitárius templom ünneplő gyülekezete a Szabadság térre vonul. Háromnegyed tizenegykor a református templomból kihozzák az országzászlót, ezt követően megkoszorúzzák Petőfi Sándor és Nicolae Bălcescu szobrát, majd ünnepi műsorral tisztelegnek a szabadságharc eszméi előtt. Este hattól a Művelődési Házban néptáncgála lesz.

Szentegyháza

Szentegyházán 13 órakor a Jézus Szent Szíve-plébániatemplomban tartanak misét, majd a hagyományőrző huszárok bevonulása után a Templom téren koszorúzással és rövid kulturális műsorral tisztelegnek a hősök emléke előtt. Délután négy órától a Szent András-plébániatemplomban lesz szentmise, a huszárok bevonulását követően itt is lesz ünnepi megemlékezés koszorúzással, valamint térzenével. Este nyolc órától a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a szentegyházasfalvi Hagyományőrző Huszáregyesület közös koncertjén vehetnek részt az érdeklődők a Bartók Béla Művelődési Házban.

Homoródszentmárton község

A Nagy-Homoród mentén két helyszínen emlékeznek az 1848–49-es szabadságharcra a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezésében. Bágyban tizenegy órától A székelység története és a Székely jelképek pecséten, címerben című új kiadványokat mutatják be, ezt ünnepi istentisztelet követi a református templomban, majd koszorúzással tisztelegnek a hősök emléke előtt.

Homoródszentmártonban a programsorozat délelőtt tizenegy órakor ünnepi istentisztelettel kezdődik a református templomban, ezt koszorúzás követi az unitárius templomkertben. Fél egytől a Zoltán Aladár Művelődési Házban a homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskola tanulói lépnek fel ünnepi műsorral, majd a Homoródszentmárton községi hétköznapok című fotókiállítást nyitják meg. Itt is bemutatják a Forrásközpont két új kiadványát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.

Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen egy benzinkút közelében
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.

Pénteken kísérik utolsó útjára Daniel Ernő nyugalmazott plébánost
2026. szeptember 03., csütörtök

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek

A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.

Indulnak a Lábbuszok Székelyudvarhelyen is, önkéntes sofőröket keresnek
2026. szeptember 02., szerda

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.

Áramszünet lesz Székelykeresztúron és Alsóboldogfalván
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen

Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.

Új szintre lépett az emlődaganatok sebészeti kezelése Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 01., kedd

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát

Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.

Teljesen lezárják a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszát
2026. szeptember 01., kedd

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában

Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Forgalomkorlátozásokra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat

Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.

Javítják Székelyudvarhelyen a kövezett utakat
2026. augusztus 31., hétfő

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig

Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.

Csökkentett forgalmú utcaként kapták vissza az autósok, parkolni sem lehet itt huzamosabb ideig
2026. augusztus 30., vasárnap

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak

Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.

Gazdáknak és turistáknak is fontosak a homoródalmási utak
Hirdetés