
Fotó: Konstanca megyei csendőrség
A csendőrök beavatkozására volt szükség vasárnap Eforie tengerparti strandjain, miután több turista figyelmen kívül hagyta a vízimentők által kitűzött vörös zászlót, és a kétméteres hullámok közé merészkedett. A vízimentők nyilvánosan felszólították a turistákat, hogy ne sodorják veszélybe magukat, és tartsák tiszteletben a viharos tenger esetén elrendelt korlátozásokat.
2026. augusztus 10., 09:172026. augusztus 10., 09:17
2026. augusztus 10., 10:222026. augusztus 10., 10:22
A vízimentők vasárnap már kora reggel kitűzték a vörös zászlót Eforie tengerparti strandjain, ezzel jelezve a turistáknak, hogy tilos a fürdőzés, mivel a tenger nagyon viharos, a hullámok pedig elérik a két métert. Ezt viszont
ezért a csendőröknek kellett közbelépniük.
„A csendőrök segítettek meggyőzni a turistákat, hogy jöjjenek ki a vízből, és tartsák be a figyelmeztetéseket. A nyílt tengeren a hullámok elérik a két métert, az áramlatok pedig rendkívül erősek. Még a tapasztalt úszók számára is veszélyessé válhat a tenger néhány másodperc alatt” – közölték a vízimentők, megköszönve a hatóság segítségét.
A vasárnap végrehajtott akció részeként – a figyelmeztetések mellett – a csendőrök végül két szabálysértési bírságot szabtak ki, összesen 1000 lej értékben, két szabálysértőt 500–500 lejre büntetve – közölte a Konstanca megyei csendőrség.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!