
„Csatlakozz a több ezer tüntető román állampolgárhoz, ha úgy érzed, nem vagy megelégedve a kormánnyal! Gyere a Kultúrotthon előtti térre január 16-án 17 órától! Küldd el minél több ismerősödnek!” – olvasható a Facebookon a felhívás. Tüntetésre mégsem került sor.
2012. január 16., 20:082012. január 16., 20:08
Üres a tér – ennél csendesebb tüntetés nincs is
Csak a sajtó és a rendfenntartó szervek voltak vevők a gyergyószentmiklósi kormányellenes tüntetésre hétfőn délután. A Facebookon megjelent felhívás szerint a csendes tüntetés délután ötkor kezdődött. Ebben az időpontban azonban (és még egy fél órán át) egyetlenegy tüntetőt sem lehetett látni a Művelődési Ház előtt. Csak a gyergyószentmiklósi helyi sajtó munkatársai fagyoskodtak. A közelben egy rendőrautó parkolt az eseményekre várakozva, a Testvériség sugárúton pedig többször elhaladt a csendőrség gépkocsija és egy másik rendőrautó is. Az autóbuszmegállóban várakozók sem mondták magukat tüntetőknek. A kormányellenes megmozdulás tehát érdeklődés hiányában elmaradt. Másodszorra is, hiszen a facebookos felhívás előzőleg vasárnap este kilencre buzdította tüntetésre az embereket, de akkor sem jött el senki.
Ismeretlen tüntetés-szervező
A közösségi portálon egy gyergyószentmiklósi fiatal, A. Tamás szerepel mint a tüntetés szervezője, ő viszont cáfolta, hogy kezdeményezője lenne az eseménynek, mindössze a felhívást tette közzé. Elmondása szerint nem tudja, hogy ki a szervező. Nem tudják ezt a polgármesteri hivatalban sem. Csibi Márti szóvivő kérdésünkre elmondta, amennyiben tüntetést szervez valaki, erre a Városházán kell engedélyt kérnie, egy típusnyomtatvány kitöltésével, amelyben többek között vállalnia is kell a felelősséget a rendezvény során történtekért. Engedélyt azonban senki nem kért. A kultúrház előtt tehát senki nem jelent meg, annak ellenére, hogy a Facebookon a tüntetés tervezett időpontjáig 24-en igazolták vissza, hogy ott lesznek a megmozduláson, 17-en pedig azt jelezték, hogy „talán” ott lesznek. Nem voltak ott.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!