
Egyéni versenyzők és népdalcsoportok is vetélkedtek az elődöntőkön. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Az a cél, hogy minél többen énekeljenek népdalt, és minél többen szeressék meg azt – mondta a Csak tiszta forrásból népdalvetélkedőt szervező alapítvány vezetője, Szalay Zoltán. A verseny elődöntőin szép számban vettek részt a gyermekek, óvodától középiskolás korig Csíkszékről több mint háromszázötvenen énekeltek.
2017. november 24., 12:282017. november 24., 12:28
2017. november 24., 12:292017. november 24., 12:29
A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban pénteken és szombaton zajlanak a XIX. Csak tiszta forrásból − csíkszéki népdalvetélkedő döntői.
Versenyeztek ugyanakkor a Gyergyó vidéki diákok is. Óvodásoktól utolsó éves középiskolásig minden diák részt vehetett, az iskolások pedig népdalcsoportokként is vetélkedhettek.
A versenyt az Eszterlánc Alapítvánnyal együttműködve a Tiszta Forrás Alapítvány szervezte, és amint ez utóbbi elnöke, Szalay Zoltán zenetanár elmondta, az elődöntőkön összesen mintegy 350 gyermek vett részt.
– emelte ki Szalay. Úgy látja, a versenyen szép számban vettek részt a gyermekek, más, hasonló kiterjedésű vidékekhez viszonyítva ez jelentős létszám. Kovászna megyében például valamivel több mint kétszáz diák szokott részt venni a hasonló versenyen. Figyelembe véve, hogy a benevezéshez számos népdalt kell ismerni – az óvodás kategóriában például hetet, a tizenegy-tizenkettedik osztályos korcsoportban pedig húszat –
Mester fokozatot is hirdettek a vetélkedőn, ezen kategória versenyzői ötven-száz népdalt kell ismerjenek – ebben a csoportban heten versenyeztek.
A hétvégi döntő nyertesei számára további vetélkedési lehetőség is lesz, ez a verseny elődöntőt képez a jövő áprilisra Szentegyházára tervezett Székelyföldi népdalvetélkedők döntőjére (negyedik osztálytól tizenkettedik osztályig), illetve az Őszirózsa országos népdalvetélkedőre (nulladik osztálytól nyolcadik osztályig).
A verseny során a tapasztalt zsűritagokat is meglepték néha a gyermekek, időnként előkerültek olyan dallamok vagy dalváltozatok, amelyek számukra ismeretlenek.
– mondta el Szalay Zoltán. Mint megtudtuk, ilyen források hozzáférhetők az interneten, a magyarországi Zenetudományi Intézet és a Hagyományok Háza adatbázisa mindenki számára nyilvános. „Ezekben olyan kincseket találnak, amelyek akár több mint száztíz évvel ezelőtt lettek gyűjtve: Bartók 1906-ban járt Felcsíkon, és az akkori fonográf-felvételek digitalizált változatai megtalálhatók.
– mesélte el a verseny szervezője. Hozzátette, a magyar népdalkincs rendkívül gazdag, a népzene és néptánc kutatása terén pedig a magyarság világelső. A nyilvántartott magyar népzenei adat száma például több mint háromszázezer, német nyelvterületen pedig a nyilvántartott adat mennyisége ötezer – tudtuk meg Szalay Zoltántól, aki maga is gyűjti, kutatja a népzenét.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
szóljon hozzá!