
Fotó: Boda L. Gergely
Nincs érvényes szerződése a marosvásárhelyi városházának, ezért nem tudták leszereltetni a karácsonyi és újévi díszkivilágítást − válaszolta a marosvásárhelyi városháza illetékese, amikor szóvá tettük, hogy már a tavasz is hamarosan lejár.
2017. május 10., 17:592017. május 10., 17:59
Marosvásárhely főterén, ha például egy turista fényképet szeretne készíteni a régi városházával és a Kultúrpalotával, nem tudja megtenni anélkül, hogy a felirat és a csüngő girlandos égők ne legyenek rajta a fényképen.
A városháza sajtószóvivője érdeklődésünkre csak annyit mondott,
de nem tudja a pontos választ, hogy miért maradtak még májusban is helyükön a díszégők.
A városháza közterületekért felelős igazgatójától, Florian Moldovantól megtudtuk, hogy általában többéves szerződést szoktak kötni a díszkivilágítás fel- és leszerelésére, hiszen a két munkálatot nem ugyanabban az évben végzik el, ezért nem egy éves költségvetésből fizetik ki. Idén nem volt érvényes szerződése a városházának az illetékes szakcéggel, s ezt egyelőre még nem sikerült megkötni.
− mondta az igazgató.
Arra nem tudott pontos választ adni, hogy konkrétan mikorra várható a karácsonyi díszkivilágítás leszerelése.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
szóljon hozzá!