Csak beruházások révén sikerül megmenteni a kiskórházakat

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Az intézménybezárások ellenére a Szováta-Nyárád Kórház létrehozásával sikerült megmenteni a Sóvidék és Nyárádmente két kiskórházait, azzal a feltétellel, hogy beruházások eszközlésével a közeljövőben megfelelő körülményeket biztosítanak.

Gligor Róbert László

2011. október 09., 11:302011. október 09., 11:30

2011. október 09., 11:452011. október 09., 11:45



Javában folynak a munkálatok Nyárádszeredában

Tóth Sándor alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: a nyárádszeredai egységben 8 ággyal működik a belgyógyászati részleg, és a közlemúltban saját erőből elkezdték a gyermekgyógyászati részleg kialakítását is az épületben, ugyanis Sánta Klaudia révén szakkézett gyermekorvos is dolgozik az intézményben. A kiskórház épületét úgy alakítják át, hogy az teljesen megfeleljen a közegészségügyi elvárásoknak és engedélyt szerezhessenek rá. Továbbá az önkormányzat 43 ezer lejt különített el, amelyből a családorvosi rendelőknél két nyílászárót cserének ki, a mentősök számára mosdókat alakítanak ki. A kórház épületének további bővítésére elkészült egy terv, amellyel pályázni szeretnének.



Két kisrégiót fog ellátni a kibővített szovátai kórház

Szovátán is elkezdődtek a bővítési munkálatok. A tervek szerint az építőnek még az idén át kellene adnia rendeltetésének az új épületrészt. Jelenleg túl vannak a földmunkákon és már az alapok betonozásánál tartanak. Ha elkészül a beruházás, az intézmény 15 ágyas belgyógyászati, 7 ágyas tüdőgyógyászati, 14 ágyas gyerekgyógyászati részleggel, sürgősségi szolgálattal, röntgennel, laboratúriumokkal, belső gyógyszertárral szolgálja majd ki a két kistáj betegeit.

A munkálatok miatt pillanatnyilag nehéz bejutni a szovátai kórházba, azonban a jó időt kihasználva az építők igyekeznek mihamarább túljutni az alapozáson, mert nemcsak az időjárásra, hanem a záros határidőkre is kénytelenek figyelni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
2025. július 29., kedd

Nagy kihívást jelentő, rendkívül nehéz munka volt a Korond-patak „csőbe húzása”

A parajdi sóbányánál megépített vezetékrendszerbe terelték hétfő reggel a Korond-patak vizét, ezzel a munkálatok egy fontos szakaszának végére került pont.

Nagy kihívást jelentő, rendkívül nehéz munka volt a Korond-patak „csőbe húzása”
2025. július 29., kedd

Lakóház gyulladt ki Marosvásárhelyen

Lakóház tetőterében keletkezett tűz Marosvásárhelyen kedden délelőtt.

Lakóház gyulladt ki Marosvásárhelyen
2025. július 29., kedd

Telibe találja Székelyföldet a sok eső

Első- és másodfokú figyelmeztetést bocsájtott ki az Országos Meteorológiai szolgálat légköri instabilitás miatt. A sárga és narancssárga jelzésű riasztások szerda reggelig érvényesek Erdély nagy részében, Moldva középső területein, valamint a hegyvidéken.

Telibe találja Székelyföldet a sok eső
2025. július 29., kedd

Drágább lehet a vonatozás augusztustól

A vonatjegyek árának növelését javasolja augusztus 1-től a szállításügyi minisztérium. A szaktárca rendelettervezete szerint az intézkedést az áfakulcs 19 százalékról 21 százalékra emelése indokolja.

Drágább lehet a vonatozás augusztustól
2025. július 29., kedd

Ukrajnából szökött át, itt pedig egy vaddisznó elől kellett menekülnie – megsérülve, kimerülve, kiszáradva találták meg a férfit

Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóan.

Ukrajnából szökött át, itt pedig egy vaddisznó elől kellett menekülnie – megsérülve, kimerülve, kiszáradva találták meg a férfit
2025. július 29., kedd

Hétvégén újra lovasnapok lesznek Nyujtódon

Hetedik alkalommal lesznek Háromszéki Lovasnapok Nyujtódon augusztus 2–3. között.

Hétvégén újra lovasnapok lesznek Nyujtódon
2025. július 29., kedd

Hatalmas pusztítás és százak mentése a hétfői árvíz után – videóval

Több mint 470 házat és háztáji gazdaságot érintettek az áradások Neamț és Suceava megyében, és 205 személyt menekítettek ki a hatóságok – közölte hétfőn késő este a katasztrófavédelmi főfelügyelőség.

Hatalmas pusztítás és százak mentése a hétfői árvíz után – videóval
2025. július 29., kedd

Négyen meghaltak, miután felborult egy vízi jármű a Duna-deltában

Négy ember meghalt a Duna-deltában hétfő este történt hajóbalesetben. A vízi jármű a Sulina-ágon, a Mosura-öböl térségében borult fel.

Négyen meghaltak, miután felborult egy vízi jármű a Duna-deltában
2025. július 28., hétfő

Előre kitervelhette szörnyű tettét a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja, akit továbbra sem találnak

A mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője, Emil Gânj vélhetően előre kitervelte a tettét, előre elhelyezett élelmiszer-tartalékokkal rendelkezik, egyik telefonját összetörte és elásta.

Előre kitervelhette szörnyű tettét a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja, akit továbbra sem találnak