Fotó: Székelyhon
Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a havi bruttó 347 lejes étkezési támogatásban pedig csak a bruttó hatezer lejnél kisebb alapfizetésű közalkalmazottak fognak részesülni – számol be róla az Agerpres hírügynökség.
2025. július 03., 20:132025. július 03., 20:13
A tárcavezető közlése szerint a létszámstopot is meghosszabbítják a közszférában jövő év végéig. Emellett 50 százalékról 35 százalékra csökken az uniós finanszírozású projekteken dolgozók bérpótléka.
Manole tájékoztatása szerint az állami nyugdíjakat is befagyasztják 2026 végéig.
A miniszter szerint az intézkedés 1,782 millió nyugdíjast fog érinteni, 2,911 millió nyugdíjasnak pedig egyetlen lejt sem kell majd fizetnie.
Elmagyarázta, hogy a járulékfizetés kiterjesztésével egy 15 ezer lejes nyugdíj egészségügyi szolgáltatási járuléka a háromezer lej feletti összeg tíz százaléka, azaz 1200 lej lesz.
A miniszter elmondta azt is, hogy az üdülési utalványt megtartják, de csak a nettó hatezer lejnél kisebb fizetésű alkalmazottak részesülnek a támogatásban.
Közvitára bocsátotta szerdán a szaktárca az egészségügyi ágazatot érintő módosításokat tartalmazó rendelet tervezetét.
Szerdán elérhetővé vált a platform, ahol igényelhetik az energiaszámlák kifizetésére biztosított állami támogatást az alacsony jövedelemmel rendelkezők. Az energiautalvány igényléséhez segítséget is kérhetnek az érintettek.
A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői szerdán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszterrel és a minisztérium szakembereivel tárgyaltak a második deficitcsökkentő csomagba foglalt egészségügyi reformokról.
A helyi ingatlanadók 60–70 százalékos emelését tervezi a kormány – jelentette ki szerdán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes a Digi 24-nek. Az intézkedés a második adóreformcsomag része lesz.
Szerdai bejelentése szerint Nicușor Dan várhatóan a jövő év elején látogat az Egyesült Államokba.
Több mint 1500 hektárnyi mezőgazdasági terület vált egyszerűbben megközelíthetővé Szentegyházán, miután újjáépült a József út a Vadászok utca és a Csíki láz, valamint a benzinkút és a vasgyár között. A gazdák támogatása volt a legnagyobb cél.
A közvetlen külföldi befektetéseket átvilágító bizottság (CEISD) az MVM Csoport és E.ON Energie Románia közötti tranzakció elutasítását javasolja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT) – számolt be szerdán a miniszterelnöki kancellária.
Románia elnökével reklámozott, gyors meggazdagodást ígérő hamis hirdetések terjednek a közösségi oldalakon – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán kiadott figyelmeztetésére hivatkozva.
A Szent István-nap csúcspontja minden évben az esti tűzijáték és drónshow, a Tűz és fények játéka, amelyre több százezren látogatnak el – tudatták a szervezők szerdán az MTI-vel, hozzátéve, hogy 2025-ben is Európa legnagyobb műsorával készülnek.
Az állami támogatásra jogosult áramfogyasztók szerdától igényelhetik az elektronikus energiakártyát az EPIDS online platformon. Az alkalmazást a Különleges Távközlési Szolgálat dolgozta ki.
1 hozzászólás