A biciklisek jogaiért bringáznak Háromszéken, a felvonulás már hagyományosnak számít. A szervezők elmondása szerint évről évre sikeresebb a kritikustömeg-felvonulás, idénre is több ezer bringázót várnak.
2011. szeptember 22., 12:542011. szeptember 22., 12:54
2011. szeptember 26., 14:102011. szeptember 26., 14:10
A bickliseknek is legalább annyi joguk van a közlekedésben, mint az autósoknak vagy éppen a gyalogosoknak, és ezekre a jogokra hívjuk fel a figyelmet megmozdulásaink révén – mondta Bálint „Jacko” Gyula főszervező. „A biciklizés, így tömegesen szervezve, azért fontos, hogy mindenki vegye tudomásul: a biciklisnek is vannak jogai – meg persze kötelezettségei is –, ugyanolyan elsőbbsége van, mint az autósoknak. Emellett az is fontos, hogy a biciklisávokat ne állják el autókkal, hiszen kevés van belőlük, és azok nagy része is sokszor foglalt, hiszen az autósok figyelmen kívül hagyják, hogy az a kerékpárosoknak fenntartott hely” – fogalmazott a szervező.
Antal Boróka sepsiszentgyörgyi egyetemista is részt vesz a megmozduláson, elmondása szerint nagyszerű ötlet, és reméli, évről évre megismétlik majd. „A felvonulás alapvető célja szerintem, hogy megmutassuk, városunkban is sok kerékpáros van jelen a forgalomban. Szeretnénk a megmozdulással hangsúlyosabbá tenni a környezetbarát közlekedési módokat Sepsiszentgyörgyön. Ami ennél is fontosabb, hogy az autóvezetők toleranciáját növeljük a biciklisek irányába. Ezért veszek részt a Critical Mass-en, és javaslom mindenkinek, aki sokat biciklizik Sepsiszentgyörgyön” – mondta a húszéves lány.
A Critical Mass néhány San Franciscó-i kerékpáros ötlete volt, akik a mindennapi forgalomban arra a tapasztalatra jutottak, hogy egy kereszteződésben többen összeverődve nagyobb érvényt tudnak szerezni jelenlétüknek. Egy kritikus tömeget elérve a kerékpárosok megszűnnek a gépjárművek mellett másodrangú használóivá válni az utaknak. A Háromszéken szervezett eseményt követően a biciklisek remélik, hogy kellőképpen fel tudják hívni magukra a figyelmet. A sepsiszentgyörgyi megmozdulás idén pénteken 16 órakor kezdődik, gyülekező az Erzsébet park előtt lesz, ahol kisfilmeket is vetítenek majd.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
szóljon hozzá!