
A boldog csapat, akik nem csak kijutottak a döntőre, hanem ott másodikok lettek
Fotó: Novák Károly István
Második helyezést ért el a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum csapata a Corvin Mátyás tanulmányi vetélkedő hétvégi budapesti döntőjén.
2018. június 19., 11:172018. június 19., 11:17
2018. június 19., 11:252018. június 19., 11:25
A Karosi Turul Hagyományőrző Ijász Egyesület korábban csak a magyarországi iskolásoknak szervezett történelmi versenyt, tavaly óta azonban ezt kiterjesztette az egész Kárpát-medencére.
A budapesti Hadtörténeti Múzeumban megtartott vetélkedő hangulata sajátos volt, a szervezők korabeli ruhákban jelentek meg, reneszánsz zene szólt.
A kísérő tanárok is feladatot kaptak, a Hadtörténeti Múzeumtól a Szentháromság térig Mátyás királyhoz kapcsolódó helyeket kellett lefotózniuk. Ezt is hozzáadták a csapat pontszámához” – mesélte Novák Károly István történelem szakos tanár.
Szombaton kora reggel misén vettek részt a Mátyás-templomban, ezt követte a kétfordulós döntő, szünetben a Hadtörténeti Múzeum megismerésével, illetve a végén az eredményhirdetéssel, vasárnap pedig az Országházba látogattak el.
– mondta Novák Károly István. Az általa felkészített, hatodik és hetedik osztályosokból álló csoport tagjai Molnos Boglárka, Vass Réka, Major Zsanett és Szilágyi Máté voltak.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!