
Fotó: gov.ro
Január végéig elfogadja a kormány a 2025-ös állami költségvetés tervezetét – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök szerdán az Agerpres beszámolója szerint.
2025. január 15., 15:382025. január 15., 15:38
A kormányfő megbeszélést folytatott Tánczos Barna pénzügyminiszterrel, a tanácsadóival és a minisztérium államtitkáraival, valamint az Országos Adóhatóság (ANAF) elnökével. Ezután a pénzügyi tárca RMDSZ-es vezetőjével közösen nyilatkoztak az újságíróknak.
Ciolacu szerint az egyeztetésen azokról a költségvetési mutatókról tárgyaltak, amelyeket a pénzügyminiszter a csütörtöki kormányülésen fog ismertetni, illetve készült egy ütemterv is a büdzsé elfogadásáról. A miniszterelnök szerint „világosan leszögezték”, hogy
Marcel Ciolacu hangsúlyozta, tartani fogják az Európai Bizottsággal kötött megállapodásban is szereplő 7 százalékos GDP-arányos hiánycélt, és a bruttó hazai termék 7 százalékát tervezik beruházásokra fordítani. Az erre szánt összeg a tavalyi 120 milliárd lejről idén 132 milliárd lejre nő.
A kormányfő hangsúlyozta, korábbi ígéretének megfelelően
Az elsődleges szempont az lesz, hogy ez ne legyen kihatással a beruházásokra, különösképpen az országos helyreállítási tervben (PNRR) szereplőkre magyarázta.
Ciolacu beszélt arról is, hogy miután az államkassza bevételei éveken át GDP-arányosan 27 százalék körül alakultak, 2024-ben a legutóbbi becslések szerint elérték a 29,6 százalékot, és a végleges adatok alapján meghaladhatják a 30 százalékot. Erre az évre 29,6 százalékot tűzött ki célul a pénzügyminisztérium – tette hozzá. A kormányfő hangsúlyozta,
Emlékeztetett, hogy az év elején elfogadott salátarendelet megszüntet bizonyos adókedvezményeket, de ezeken túlmenően bármilyen új intézkedésről döntenek az adóügyi reform keretében, az csak 2026-tól léphet hatályba. Ciolacu leszögezte,
és becslései szerint az elkövetkező időszakban csökkenni fog az infláció.
A pénzügyminisztérium a 2025-ös költségvetés kidolgozásakor óvatosan jár el, és csak megvalósítható bevételekkel számol – jelentette ki a Marcel Ciolacu kormányfővel tartott szerdai tanácskozása utáni sajtótájékoztatóján Tánczos Barna tárcavezető.
Az RMDSZ politikusa az idei év fő kihívásnak azt nevezte, hogy 2025 végére a költségvetési hiány ne haladja meg a 7 százalékot. Emlékeztetett arra, hogy ez a vállalás az Európai Bizottsághoz benyújtott deficitcsökkentési tervben is szerepel. „Pénzügyminiszterként gondoskodni fogok arról, hogy ezt a vállalást teljesítsük” – jelentette ki. Hozzátette:
Tánczos elmondta, hogy a múlt év végén elfogadott „salátarendelet” megteremtette az idei költségvetés kidolgozásának előfeltételeit. Közlése szerint arra törekednek, hogy a 2025-ös büdzsé alapozza meg a következő évek államháztartását is. Ennek megfelelően nem csökkenteni, hanem
Tánczos tájékoztatása szerint a pénzügyminisztérium a miniszterelnökkel folytatott egyeztetések alapján várhatóan szerdán elvégzi az utolsó számításokat, és a kormány elé terjeszti a költségvetés tervezetétnek benyújtása előtt jóváhagyandó mutatókat. Elmondta, hogy
Védelemre a GDP 2 százalékát fordítják, egyrészt azért, mert Románia már aláírt szerződéseket bizonyos stratégiai beruházásokról, másrészt az ország kötelezettségvállalásait tiszteletben kell tartani – magyarázta Tánczos, hozzátéve, hogy nem feledkeznek meg a mezőgazdasági és a gazdasági minisztériumról sem.
A miniszter beszélt arról is, hogy 2025 a helyi önkormányzatok szempontjából is a szolidaritás éve lesz. Létrehoznak ugyanis egy országos szolidaritási alapot, „amelybe mindenki befizet”, hogy segítse a kis településeket a minimális célkitűzéseik elérésében és a lakosság számára szükséges szolgáltatások biztosításában.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
szóljon hozzá!