Hirdetés
Hirdetés

Bűnvádi eljárást indított a rendőrség a Tanasă-könyvek „ellopása” ügyében

Rendőri helyszínelés Bálványoson Tanasă riasztása után

Rendőri helyszínelés Bálványoson Tanasă riasztása után

Bűnvádi eljárást indított a Kovászna megyei rendőrség Dan Tanasă múlt heti bálványosfürdői botránykeltése nyomán: a hatóság a hivatásos feljelentő könyveinek állítólag eltulajdonítóját keresi. Grüman Róbert szerint az ügy vicces és abszurd.

Bíró Blanka

2018. június 05., 22:122018. június 05., 22:12

Máris intézkedett a rendőrség a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă múlt heti bálványosfürdői akciója nyomán. A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság

lopás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított bűnvádi eljárást, miután a Háromszéken zajló nemzetközi konferencián állítólag eltűntek Tanasă kiadványai.

A megyei rendőrség közleményében arról tájékoztatott, hogy egy férfi panaszt tett, miszerint egy bálványosi szállodában eltulajdonították a könyveit, a helyszínen pedig először a torjai rendőrök, majd a megyei rendőrség helyszínelői is vizsgálódtak. Megállapították, hogy a hivatalos rendezvényen a panaszos is részt vett, és több tájékoztató anyagot bocsátott a szervezők rendelkezésére, hogy azokat szétosszák. Utólag a szervezők közül két személy elmozdította a dobozokat, ám erről a panaszost nem tájékoztatták,

a kiadványokat végül a szálloda földszinti előcsarnokában találták meg.

Nicoleta Tolvaj-Marin rendőrségi szóvivő lapunkkal csak annyit közölt: a nyomozás zajlik, a vádemelésről, mint minden ilyen esetben, az ügyészség dönt.

Hirdetés

Grüman Róbert, a bálványosi kongresszust szervező Kovászna megyei önkormányzat alelnöke úgy vélte, a Dan Tanasă által kirobbantott botrány egyszerre „abszurd és vicces”. „Tanasă azért hozta a kiadványokat Bálványosra, hogy ingyen szétosszák. Nem volt átadási elismervény, mégis feljelentést tett, hogy ezek eltűntek” – magyarázta az abszurd helyzetet lapunknak Grüman. Azt is elmondta,

olyan helyszínelés zajlott, mint egy bűntény esetében, „az európai országok képviselői csak bámultak”.

A megyei tanács alelnöke ugyanakkor hozzátette, a rendőrség végzi a dolgát, minden feljelentés esetén hasonlóképpen kell eljárnia. Grüman Róbert ismételten hangsúlyozta, adott volt a lehetőség, hogy a román politikusok az ülésen vagy a konferencián elmondják, hogy szerintük Románia példaértékűen megoldotta a kisebbségi jogok szavatolását, ám nem éltek ezzel, inkább a „hivatásos provokátorra” bízták, hogy képviselje az álláspontjukat.

korábban írtuk

Botrányt keltett, és könyvei ellopásával vádolta meg a bálványosi konferencia szervezőit Dan Tanasă
Botrányt keltett, és könyvei ellopásával vádolta meg a bálványosi konferencia szervezőit Dan Tanasă

Rendőrséget hívott Dan Tanasă a Bálványoson megszervezett Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa önkormányzati szakbizottságának ülésére, a szervezőket lopással gyanúsította meg.

Dan Tanasă eközben közösségi oldalán azt írta, azért ment Bálványosra, hogy ellensúlyozza a „magyar irredenta propagandát”. Szerinte azért lopták el a kiadványait, hogy a kongresszus tagjai ne tudják meg az igazságot, hiszen

a könyvében éppen arról rántja le a leplet, miként diszkriminálják szisztematikusan a románokat a két, „politikailag az RMDSZ által ellenőrzött megyében”.

„Azokat a kiadványokat, amelyek nem az RMDSZ álláspontját mutatták be, ellopták a szervezők” – állítja a hivatásos feljelentő. Arról is beszámolt, hogy a rendőrség ujjlenyomatot vett tőle és Cătălin Ivan európai parlamenti képviselőtől, hogy őket mint tulajdonosokat kizárják a gyanúsítottak köréből.

Állítása szerint a kiadványokat tartalmazó dobozokat a recepció melletti egyik félreeső helyiségben találták meg, a rendőrök pedig már az elkövetőt is azonosították, aki beismerte tettét, és azt vallotta, egyedül cselekedett, pedig „Tamás Sándor állt a háttérben”. Bejegyzésében felrótta, hogy a szervezők nem kértek tőlük bocsánatot, sőt megvetéssel bántak velük, elmondása szerint egy hölgy a szervezők közül rájuk kiabált, hogy miért ettek az ételükből. Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnöki egyébként korábban nagyfokú intoleranciaként és egyértelmű provokációként jellemezte az ügyet.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Magyarországi cég épít étolajgyárat Erdélyben

Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.

Magyarországi cég épít étolajgyárat Erdélyben
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...

Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.

Megvannak a friss adatok a háztartások átlagos havi jövedelméről, amiből ha levonjuk a kiadásokat...
2026. szeptember 25., péntek

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról

Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Égi zúgás és ereszkedő fekete tárgy a ház fölött – nyilvánosságra került egy videó a zuhanó drónról
2026. szeptember 25., péntek

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Az éjjeli baglyok még ébren érték az éjszakai földrengést
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait

Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.

Bukarestben már látják az üzemanyag mai rekordárait
2026. szeptember 25., péntek

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra

Átlépte az ezres határt az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválra benevezett alkotások száma: az előzsűri 1003 filmet tekintett meg, amelyek közül 44 került be a nemzetközi versenyprogramba.

Ezernél is több filmet neveztek be az Alter-Native filmfesztiválra
2026. szeptember 25., péntek

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj

Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.

Legtöbb településen drágább lesz a hulladékszállítási díj
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
Hirdetés