
Bírsággal szüntetnék meg a kutyák okozta gondokat. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Rendszerint télen okoznak nagyobb gondokat az utcán szabadon kóborló kutyák Székelyderzsben, ahol többször előfordult már, hogy az ebek agresszívakká váltak az emberekkel szemben. A polgármesteri hivatal ezentúl határozottabban fog fellépni, bírságot szab ki a gondatlan gazdákra.
2018. december 20., 09:132018. december 20., 09:13
Egyre több a kóbor és szabadon kószáló kutya Székelyderzs utcáin, amelyek többször ráijesztenek a lakókra, sőt támadásra is volt példa – fejtette ki lapunknak István Adrián polgármester. Mint mondta, a gondok főleg télen fokozódnak. Tudni kell ugyanis, hogy négy pásztortanya van a település határában, ahol sok juhászkutyát tartanak.
Sokszor falkába is tömörülnek, így még veszélyesebbekké válnak. A helyzetet ugyanakkor a gazdák portáiról megszökő, illetve gazdátlan kutyák is súlyosbítják.
István Adrián elmondta, több lakossági panasz is érkezett a hivatalba ez ügyben, így muszáj volt megoldást keresni. Korábban bevett szokás volt, hogy az intézmény és a rendőrség egy-egy munkatársa ellátogatott a kutyatulajdonosokhoz és figyelmeztette őket, hogy tartsák láncon az ebeket – magyarázta. Ez legtöbbször elég volt a probléma megoldásához, de azóta súlyosbodott a helyzet. Rámutatott, az ebek befogása nagyon költséges, hiszen Székelyudvarhelyről kell szakembereket hívni, akik aztán el is szállítják az állatokat. Éppen ezért az önkormányzati képviselőkkel egyeztetve úgy döntöttek,
István Adrián hangsúlyozta, nem szeretnének feszültséget a gazdákkal, de a lakosok biztonsága mindennél előbbre való. Hozzátette, tudomása szerint a környező településeken is hasonló problémákkal küzdenek.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
1 hozzászólás