
Csíkszentmihály plébániatemploma. Búcsú helyszíne lesz. Archív
Fotó: Kristó Róbert
Szent Mihály, Gábor és Ráfáel főangyalokra emlékezik szeptember 29-én a római katolikus egyház. Ezen alkalomból ünnepi szentmisét tartanak a csíkszentmihályi plébániatemplomban, illetve a gyulafehérvári székesegyházban is.
2017. szeptember 28., 11:002017. szeptember 28., 11:00
Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték fel Csíkszentmihály plébániatemplomát, ahol a névünnep alkalmából a búcsús szentmise pénteken 11 órakor kezdődik. Szentbeszédet mond Simó Gáspár atya, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium spirituálisa. Gyulafehérváron főegyházmegyénk és főszékesegyházunk védőszentjének ünnepén szintén délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepi búcsús szentmise, amelynek főcelebránsa Jakubinyi György érsek, szónoka pedig Kiss Endre, a gyulafehérvári szeminárium lelkiigazgatója lesz.
Szent Mihály főangyalról
Azokat az angyalokat nevezzük főangyaloknak, akik fontos üzenetet hoznak Istentől. Őket külön névvel is megjelölik: egyikük neve Mihály, ki olyan, mint az Isten, a másiké Gábor, Isten ereje, a harmadiké pedig Rafael, Isten orvossága. Az egyház szeptember 29-én Szent Mihály arkangyal megjelenésére emlékezik. A legenda szerint az olaszországi Garganó hegyen jelent meg, ahol tiszteletére templomot is építettek. Kultusza először a keleti egyházban bontakozott ki, majd Európa-szerte, de főleg Dél-Európában terjedt el. Az első évezred fordulóján lett az egyház ősi oltalmazója mellett a halottak szószólója is – olvasható a Magyar Néprajzi Lexikonban.
Vastag kőfalak, lőrések és gyilokjáró veszik körül Csíkkarcfalva község templomát, amely nemcsak az imádságra, hanem a védekezésre is készült.
A híres francia színésznőt súlyos betegség után, vasárnap érte a halál. 91 éves volt.
A szélvihar miatt nem tudják elhagyni a térséget a Bilea-tó környéki menedékházakban elszállásolt turisták.
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
szóljon hozzá!