Hirdetés
Hirdetés

Búcsú a Perkőn az államalapító király emlékére

A búcsújárók érkezése a Perkőre •  Fotó: Daczó-Hodor Barna

A búcsújárók érkezése a Perkőre

Fotó: Daczó-Hodor Barna

A hagyományokhoz híven a kézdiszentléleki Perkőn Szent István-napi búcsút tartottak vasárnap, államalapító királyunk ünnepén. Szederkényi Károly Miklós plébános szentbeszédében a magyar nemzet fontosságát hangsúlyozta.

Daczó-Hodor Barna

2023. augusztus 20., 17:232023. augusztus 20., 17:23

A központban állíttatott Szent István-szobornál a Dávid István kántor vezette helyi egyházi kórus által előadott énekek foglalták keretbe a megnyitó ünnepséget. Gergely Zoltán nyugalmazott iskolaigazgató köszöntötte a résztvevőket, köztük Kézdiszentlélek testvértelepüléseinek – Budapest XI. kerülete, Alsónyék és Nyékládháza – képviselőit, megjegyezve, hogy

Idézet
ez a nap minden magyar számára, bárhol is legyen az élettere, csodálatos alkalom az ünneplésre.”

Balogh Tibor polgármester beszédében nyomatékosította, büszkének kell lennünk a több mint ezeréves államra, a nemzeti egységre, mely annak dacára töretlen, hogy határok szabdalják.

Idézet
Gondolnunk kell a határon túli testvéreinkre, akik az anyaországban és a többi leszakított területeken ma is egyek velünk, és ezen a napon díszbe öltöztetik a szívüket. Mi ma is azt tudjuk ünnepelni, hogy van hitünk. Van bennünk szeretet a szülőföldünk és minden nemzettársunk iránt, éljen az bárhol a nagyvilágban”

– hangsúlyozta.

Hirdetés
A tűző nap ellenére az idei szentmise is tömeget vonzott •  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

A tűző nap ellenére az idei szentmise is tömeget vonzott

Fotó: Daczó-Hodor Barna

Máthé Andrea szavalatát követően Tóth Balázs, Nyékládháza testvértelepülés polgármestere örömmel nyugtázta, hogy a Perkő lábánál, Háromszék szent földjén emlékezhet meg az országépítő és államalapító királyról.

Idézet
Egy évezred távlatából szentéletű királyunk, István életműve még mindig iránymutató, kapaszkodó, múlt, de egyben jövő is”

– nyomatékosította.

A szentmisét Szederkényi Károly Miklós, a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia plébánosa celebrálta •  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

A szentmisét Szederkényi Károly Miklós, a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia plébánosa celebrálta

Fotó: Daczó-Hodor Barna

Legyen azoké, akik hisznek benne!

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Szent István királyra emlékezve megjegyezte, annak éleslátása és vasakarata nélkül ma talán csak porfelhő lennénk, amelyet ide-oda dobál a szél. „Az ő hite nélkül eddig egészen biztos, hogy eltűntünk volna hódító népek kardjainak csapásai alatt” – érvelt, hozzátéve, az ezeréves keresztény magyar állam és így az ezeréves Erdély a magyar nemzet közösségének nagy és maradandó alkotása.

Idézet
Erdély és Székelyföld közös alkotás, mindannyiunk közös tulajdona. Mindannyiunké, akik azt akarjuk, hogy Székelyföld azoké legyen, akik megdolgoznak, megküzdenek és áldozatot hoznak érte. Azoké legyen, akik akkor is szeretik, amikor nem könnyű szeretni. Azoké legyen, akik akkor is hazajönnek, amikor esetleg máshol könnyebb az élet. Sőt azoké, akik akkor is maradnak, amikor nem könnyű itthon maradni. Igen, azt akarjuk, hogy Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne!”

– hangsúlyozta.

A megnyitót a központi Szent István-szobornál rendezték •  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

A megnyitót a központi Szent István-szobornál rendezték

Fotó: Daczó-Hodor Barna

A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusát képviselő Soós Zoltán konzul köszöntőbeszédét koszorúzás és Pál Ferenc helyi plébános áldása követte, majd a búcsújárók, élükön a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület lovasaival elindultak a Perkőre, útközben elvégezve a keresztúti ájtatosságot.

Fontos ez a nemzet a világban

A perkői kápolna melletti szabadtéri oltár előtt a tűző napsütés ellenére nagy tömeg vett részt a környékbeli papság jelenlétében Szederkényi Károly Miklós, a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia plébánosa által celebrált szentmisén.

•  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

Fotó: Daczó-Hodor Barna

„Szent István ünnepe mi mást jelenthetne számunkra, mint azt, hogy ez a krisztusi hit mentse meg a világot. És ebben a mi magyar népünknek óriási felelőssége van.

Idézet
Talán sokan úgy gondolják, hogy ez a nép kicsiny, nem vagyunk túl sokan. De mégis valami sajátos és fontos küldetést kapunk a Jóistentől. Olyan példaadó, tanúságtevő küldetésünk van, amit meg kell tennünk, mert ha nem tesszük, akkor magunkat is elveszítjük és mindazokat, akikért felelősséggel tartozunk. Fontos ez a nemzet a világban!”

– hangzott el a szentbeszédben.

Néptánc, rockzene, tábortűz és tűzijáték is lesz

Délután a Perkő Néptáncegyüttes felnőtt és ifjú táncosainak, a Borsika Néptáncegyüttes kis- és középcsoportosainak, továbbá a torjai Bálványos Ifjúsági Néptánccsoport tagjainak előadását nézhették végig a néptánc szerelmesei, 20 órától a magyarországi Republic koncertjén bulizhatnak az érdeklődők, majd 22 órakor tűzijátékkal és őrtűzgyújtással ér véget az idei ünnep.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Eszméletét vesztette egy szánkózó nő, miután hátulról nekiütköztek

Súlyos baleset történt karácsony napján a predeali üdülőhely egyik szánkópályáján, ahol egy szánkózó nő orvosi ellátásra szorult, miután egy másik szánkózó hátulról elütötte. Az ütközés következtében a sérült elvesztette az eszméletét.

Eszméletét vesztette egy szánkózó nő, miután hátulról nekiütköztek
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Karácsonykor álljunk meg a rohanásban, és legyünk jelen az ünnepben

Naphosszat készülődünk, próbáljuk letudni a teendők hosszú listáját, miközben egy tökéletes ünnep képét hajszoljuk. Szakértővel kerestünk választ arra, mit tehetünk azért, hogy a karácsony ne a teljesítménykényszerről, hanem a jelenlétről szóljon.

Karácsonykor álljunk meg a rohanásban, és legyünk jelen az ünnepben
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében karácsony napjára virradóan

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében karácsony napjára virradóan
2025. december 25., csütörtök

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Négyszáz sebességmérő készüléket vetnek be a karácsonyi hosszú hétvégén

Naponta mintegy 23 ezer rendőr, csendőr, határrendész, tűzoltó és rohammentős teljesít szolgálatot a karácsonyi hosszú hétvégén.

Négyszáz sebességmérő készüléket vetnek be a karácsonyi hosszú hétvégén
2025. december 24., szerda

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk

Szívélyesen, mosolyogva fogadtak, pedig alig pár órája érkeztek haza Budapestről: Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.

Amikor egy álom apáról lányára száll – a Csillag Születik győzteseivel beszélgettünk
2025. december 24., szerda

Lemondott a TAROM vezérigazgatója

December 19-én személyes okokból lemondott a TAROM vezérigazgatója, Costin Iordache, de hivatalában marad 2026. január 15-ig, ameddig a vállalat igazgatótanácsa ügyvivő vezérigazgatót nevez ki – jelentette be szerdán az állami légitársaság.

Lemondott a TAROM vezérigazgatója
Lemondott a TAROM vezérigazgatója
2025. december 24., szerda

Lemondott a TAROM vezérigazgatója

Hirdetés
2025. december 24., szerda

Csíkszéken fehér lesz a karácsony, csak óvatosan az utakon

Az előrejelzéseknek megfelelően havazásba váltott át a csapadék az ország több régiójában, így többek között Csíkszéken is.

Csíkszéken fehér lesz a karácsony, csak óvatosan az utakon
2025. december 24., szerda

Benzint locsolt élettársára a Szatmár megyei gyújtogató

Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.

Benzint locsolt élettársára a Szatmár megyei gyújtogató
2025. december 24., szerda

Már van egy áldozata az idei influenzaszezonnak

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.

Már van egy áldozata az idei influenzaszezonnak
Hirdetés