
Archív felvétel
Fotó: Kristó Róbert
Tíz évvel ezelőtt, 2007. július 11-én ítéletidő haladt át Gyimesfelsőlok görbepataki részén, az erős szél és a mogyoró nagyságú jég hatalmas pusztítást okozott. Szent Benedek napján történt mindez, és helyiek elhatározták, hogy kiengesztelik a „haragos szentet”: előbb keresztet, majd kápolnát építettek, ahol azóta minden évben fogadalmi búcsús szentmisét tartanak.
2017. július 10., 18:422017. július 10., 18:42
2017. július 10., 18:552017. július 10., 18:55
Tankó Béla helyi lakos visszaemlékezése szerint, tíz évvel ezelőtt 9–10 percig tartott az eső, ez idő alatt 15 centiméternyi jégtakaró lepte el a falurészt, odaveszett a termés. Pár héttel később árvíz zúdult Görbepataka lakóira. Tankó Béla kezdeményezésére előbb 2008-ban egy nagy fakeresztet állítottak, később kápolnát építettek Görbepatakán.
Magyarországi építész tervezte meg ingyen a kápolnát, a pilisszántói Őrfi József. Kedden van Szent Benedek napja. Vass Nimród gyimesfelsőloki plébánostól megtudtuk, hogy a görbepataki kápolnánál a búcsús szentmise délelőtt 11.00 órakor kezdődik, az ünnepi szónok Bodó György gyimesközéploki plébános lesz.
– mondta Vass.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!