
Fotó: Kocsis B. János
Nyolc kopjafával bővült Eresztevényben, a Gábor Áron síremlékénél található Emlékezés Erdeje, amelyben jelenleg már 51 kopjafa áll.
2018. május 21., 18:172018. május 21., 18:17
A négy történelmi egyház, valamint gróf Majláth Gusztáv Károly római katolikus püspök, gróf Széchenyi István, az MTA alapítója és Semmelweis Ignác, az anyák megmentője emlékére állítottak kopjafát, továbbá egyet a Tornai várhoz tartozó települések XX. századi szenvedéseiért, áldozataiért.
Fotó: Kocsis B. János
Fotó: Kocsis B. János
Az Emlékezés Erdejét a 2014-es emlékévben a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság kezdeményezte a székely nemzet hőse születésének 200. évfordulóján. Pünkösdvasárnap Szabó Lajos címzetes kanonok, esperes, Koszta István evangélikus lelkész, Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Kovács István unitárius lelkész, valamint Györgyi Zsolt maksai református lelkész mondott áldást a négy történelmi egyház tiszteletére állított kopjafára.
Fotó: Kocsis B. János
Ez a négy kopjafa közel azonos faragvány, formájuk a templomot és tornyát idézi, mondta Balázs Antal fafaragó. A Semmelweis és a Széchenyi kopjafa gömbben végződik, mert az a tudós ember jele, magyarázta. Az Emlékezés Erdejében nemcsak háromszéki, erdélyi, de magyarországi települések, civil szervezetek is állítottak kopjafát, tavaly felvidéki, idén kárpátaljai települések emlékére is helyeztek el kopjafát – mondta el Váry O. Péter újságíró, aki a Gábor Áron Ünnepet Rendező Bizottság elnökeként kezdeményezte az Emlékezés Erdejét.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!