Borvízforrást újítanak fel a Csukás-tó mellett

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Kalákával, összefogással újítanak fel Tusnádfürdőn pénteken és szombaton egy borvízforrást, a Csukás-tó közelében. A Szegények vagy Papok forrása az egyetlen, önkormányzati kezelésben levő borvízforrás a fürdővárosban.

Kovács Attila

2011. május 12., 14:092011. május 12., 14:09

2011. május 12., 19:462011. május 12., 19:46

Kétnapos kaláka készül Tusnádfürdőn

Mint Albert Tibor polgármestertől megtudtuk, a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központot fenntartó Szent Ferenc Alapítvány vezetője, Böjte Csaba atya az általa kezdeményezett Szent István terv keretében javasolta, hogy kalákában újítsanak fel borvízforrást. A választás a Csukás-tó közelében, a hegyoldalban található forrásra esett, amelyet Szegények vagy Papok feredője néven ismernek a helybeliek. „Vannak még turisták által látogatott források, a 3-as, 4-es és 5-ös, de ezek a Tusnád Rt. tulajdonai. Ha közösen dolgozunk, akkor tegyük rendbe azt, ami a közösségé, ezért esett erre a forrásra választás – ez az egyetlen, amely az önkormányzathoz tartozik. Kovács Miklós püspök ide hozta gyógyulni a szegényeket, akik a víz gyógyhatásának köszönhetően jobban lettek” – mesélte a polgármester.

Albert Tibor szerint van érdeklődés a lelkigyakorlattal egybekötött kaláka iránt, a Szent László Házban már harmincan jelezték részvételüket a közös munkában. A polgármester 500 meghívólevelet küldött szét a városban ebből a célból. A forrás vizét egy csőbe fogják be, csorgót alakítanak ki, kőlapokkal körülvéve, fából kiülőt, pavilont készítenek melléje. Egy ösvény is készül, amelyen fentről, a város központjából közelíthető meg a forrás, a bejárathoz pedig kis székely kapu. Ugyanott egy táblán a forrás története olvasható majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés