Borvidék, mely a világűrből is látszik

Amennyiben valaki a borkóstolás előre megfontolt szándékával keresne magának úti célt, Portugália a lehető legjobb választás. Az egy főre eső borfogyasztás ugyanis itt a legerőteljesebb az egész világon, csak az elmúlt esztendőben több mint 60 litert tett ki.

Ezen a téren azért Magyarország sem szégyenkezhet a maga 24,4 literével, de Romániának a 18,7 literes átlagfogyasztása nem elég ahhoz, hogy felkerüljön vele a top 10-es listára.

A listavezetői helyezés vélhetően annak is betudható, hogy az ibériai országban mintegy 260 ezer hektáron termesztenek szőlőt (ezzel az első tíz között helyezkedik el a világranglistán), azaz négy és félszer akkora területen, mint a vele azonos méretű Magyarországon, ám a titok nyitja inkább abban rejlik, hogy

Az Arany folyó völgye

Az arany jelentésű Douro spanyol földön ered, 912 km-en át kanyarog, néhol több száz méter mély szurdokokban, míg Portó városánál bele nem ömlik az Atlanti-óceánba, miközben 112 km-en hosszan a két ország közötti természetes határként is fungál. Vízgyűjtő területe nagyobb, mint az egész anyaországunk, egészen pontosan 97 603 négyzetkilométer.

A nyolc gát révén megszelídített folyó portugáliai szakasza mentén,

Itt két napot eltölteni elegendőnek bizonyult ama helyi mondás nyugtázásához, miszerint „Isten teremtette a földet, és az ember a Dourót”, még akkor is, ha majdnem végig szemerkélt az eső. Mondjuk, október végén ez nem ritka jelenség ezen a tájon, de

Borpárlat a mustban

A port wine, vagyis a portói leginkább a sherryhez vagy a madeirához hasonlítható, alkohollal erősített csemege- vagy inkább likőrbor. A szüretet követő 3-4. napon a még erjedésben lévő, 6-9 százalék alkoholtartalmú musthoz 77 százalékos semleges szőlőpárlatot adnak egy az öthöz arányban, megállítva ezzel az erjedés folyamatát, a végső – a száraz, félszáraz és édes – termék alkoholtartalma így 18–20 százalék körül alakul.

A Douro völgyében azonban nem a portóit, hanem csak az alapot állítják elő. A gazdák szeptember-októberben szüretelnek (nem ritkán romániai vendégmunkások igénybevételével), innen tavasszal régebb

Egy másik verzió szerint egy liverpooli borkerekedő fia kóstolta meg véletlenül a lomegói apátság eleve avinált nedűjét, és onnantól kezdve csak olyan akart inni. Bármelyik változat mellett is törnénk lándzsát, a lényeg, hogy a portói kikötőkből szállított bor (innen a név) az angol borkereskedők révén vált világhírűvé, az 1692-ben alapított Taylor's borház ma is működik Gaiában. De ennél sokkal fontosabb, hogy a Douro völgye csak 1756 óta számít hivatalos, védett borvidéknek, tehát a 19 év lemaradással a világelső Tokaj után:

Senki sem marad szomjan

A borvidék területe ugyan 250 ezer hektár, de ebből csak 45 726 hektár van szőlővel betelepítve,

A völgyet érdemes hajóval is, vonattal is bejárni, hiszen így más-más arcát mutatja, és mindegyik megunhatatlan. A személygépkocsi is szóba jöhet, de akkor a sofőrnek vajmi kevés esélye marad a tájat bámulni a keskeny, kanyargós kaptatókon. Mi, a Háromszéki Borbarátok Egyesületének lelkes és sok mindenre elszánt csapata autóbuszt béreltünk Portóból, Alijóban szálltunk meg, de ottani utazásszervezőnk, David gondoskodott róla, hogy a vonatozás és a hajókázás se maradjon ki az élménytárból. A változatosság jegyében egy kézműves műhelybe is elkalauzolt bennünket, ahol bögréket formálhattunk magunknak agyagból, de aztán jobbnak látta nem erőltetni tovább ezt a vonalat. Pedig a Peso de Regua-i portóibor-múzeummal esetleg még próbálkozhatott volna...

Portó is megérne pár napot

Hazatérés előtt mindössze egy éjszakát töltöttünk Portóban, így nem maradt idő szemügyre venni az ország második legnagyobb, hivatalosan 240 ezer, a valóságban 1,7 millió lakosú városának főbb nevezetességeit. Pedig a Dourón átívelő hat – köztük a Gustave Eiffel tervei alapján 1876–1877-ben épült – hídja eleve szájtátásra készteti az embert, különösen esti megvilágításban, és

A térképre nézve Portugália ugyan messzinek tűnik, az isztambuli átszállással együtt hétórásra nyúló repülőút meg egyenesen ijesztőnek, de azóta