Több száz hektár erdősítésre kapott támogatást Zágon község önkormányzata, illetve Papolc település közbirtokossága, fejenként 2,5 millió lej értékben. Háromszékről mindössze két pályázat érkezett, holott komoly összegekről van szó és ez jelentős segítséget jelent a falvaknak – mondta Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter.
2011. augusztus 29., 09:232011. augusztus 29., 09:23
2011. augusztus 29., 09:372011. augusztus 29., 09:37
Az augusztus 27-én, Borbély László, környezetvédelmi és erdészeti miniszter, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke jelenlétében aláírt szerződés értelmében 2,5 millió lej értékű támogatásban részesül a két falu , amely összegből 100-100 hektárnyi terület újraerdősítésére kerül sor – közölte a megyei tanács sajtóirodája.
Borbély László kifejtette, mennyire fontos odafigyelni a pályázatokra, és „meg kell érteni azt, hogy mit jelent, hogy oda kell figyelni az erdőkre, a föld tüdejére, mivel világszinten is, a legnagyobb támogatások az elkövetkező időszakban pont az erdősítésre lesznek kiutalva, így nekünk is kiemelt figyelemmel kell kezelnünk ezt a kérdést. Szerencsére már tavaly hatszor nagyobb összeget tudtunk erdősítésre kiutalni, mint az előző évben, azaz 180 millió lejt, 2011-ben pedig ez az összeg négyszáz millió lejre nőtt” – magyarázta a tárcavezető.
Borbély László ugyanakkor elmondta, hogy továbbra is elégedetlen az erdőirtások alakulásával, ezért idén több alkalommal is, a csendőrség és rendőrség képviselőivel, rajtaütésszerű kiszállásokat szerveztek, és elég nagy számban állítottak össze bűnügyi dossziékat, illetve jóval magasabb a kiszabott büntetések aránya is 2011-ben. „Felhívom a polgármesteri hivatalok és a közbirtokosságok figyelmét, hogy nem hunyhatnak szemet az illegális erdősirtások felett, és nagyon szigorúan fogjuk ezután is kezelni ezeket az eseteket” – tette hozzá a miniszter.
Borbély László emlékeztetett, hogy hamarosan jóváhagyásra kerülhet a minisztérium azon javaslata, hogy ne csak öt köbméternél több fa eltulajdonítása esetében számítson bűncselekménynek a tett, míg az említett mennyiség alatt, csak kihágásnak. „Minden egyes mennyiséget ellenőrizni kell, viszont tudni kell azt is, hogy senkinek nem célja, hogy ártatlan személyeket jutassunk börtönbe, de nem tűrhetjük, hogy fogyjanak az erdeink.”
Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
szóljon hozzá!