Fotó: Boda L. Gergely
Románia környezetvédelmi és erdőügyi minisztere határozottan elutasította a marosvásárhelyi – oly vitatott – Tudor Vladimirescu negyed és a kórházak övezete között építendő bekötőútnak azt tervét, amely erdőirtáshoz vezetne. Továbbá bírálta a városházát a „furcsa engedélyezés” megszerzéséért.
2010. február 15., 15:102010. február 15., 15:10
2010. február 15., 15:202010. február 15., 15:20
Fotó: Boda L. Gergely
Borbély László szerint legalábbis gyanús az a folyamat, amit eddig a marosvásárhelyi terelőút ügye „bejárt”, ugyanis tavaly októberben a városháza elképzelése megkapta a környezetvédelmi engedélyt, annak ellenére, hogy korábban ugyanaz a hatóság ugyanazt a projektet kétszer is elutasította.
„Az elmúlt évek során három terv is szóba került, de 2002-től mostanáig különböző okok miatt egyiket sem valósították meg. Az ügyből per is volt, 2006-ban és 2007-ben a bíróság egyaránt elutasította. Ennek ellenére 2009-ben szakbizottságot állítottak fel, és kórházhoz vezető útként meg is kapta a környezetvédelmi hatóság elvi beleegyezését. Négy hónapja kértem a polgármesteri hivataltól, hogy dolgozzanak ki más tervet, amely nem jár 8,5 hektár erdő kivágásával” – mondta Borbély László. Hozzátette, az elvileg jóváhagyott terv ugyanaz (fotó: itt lenne az út egyik vége), amit már kétszer, éppen az erdő védelmére hivatkozva, a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség visszadobott, a városháza mégis azt erőlteti.
„Azt, hogy az erdőrészt kivegyék az erdészeti nyilvántartásból, közvetlenül a szaktárcának kell jóváhagynia, ezelőtt semmiféle munkálatokat, formaságot nem lehet elkezdeni, és erre én nem adok engedélyt” – szögezte le a miniszter.
A szóban forgó ügy kapcsán az elmúlt években sok érdekes „változás” történt. A helyiek évtizedek óta kedvelt pihenőhelyén, a Somostetőn – ahol az állatkert is található – a városháza már végrehajtott egy illegális műveletet, amikor a zöldövezetet alakította át fa- és beton játszópályává. A munkálatokat egy olyan cég végezte, amely az állítólagos versenytárgyalás előtt néhány hónappal váltott profilt, azelőtt ruha- és cipőkereskedéssel foglalkozott. Ezentúl hírek terjednek a városban, hogy a kivágandó erdő azért olyan fontos a városvezetésnek, mert a létesítendő út mentén lakóházakat építene az egyik „kedvenc” beruházó, amire igen nagy az esély, hiszen a területet közpénzből közművesítenék az út miatt.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!