Fotó: Boda L. Gergely
Bandi Árpád nyugalmazott tanár, Nagy Hunor matematika tanár, osztályfőnök, valamint az osztályban tanuló gyerekek szülei hathatós segédletével jöhetett létre a kabinet.
2011. május 18., 15:212011. május 18., 15:21
2011. május 18., 16:082011. május 18., 16:08
A gyerekek élvezettel hallgatták az idős kutatót
Nemrégiben a szülők kifestették az osztályt, s akkor adódott alkalom arra, hogy az osztályfőnök régi álma beteljesüljön – matekkabinetté alakuljon át a tanterem. Ehhez jött Bandi Árpád tanár úr felajánlása, aki Bolyai relikviákról, a két matematikus zseni életének helyszíneiről készült fotókkal, korabeli dokumentumok fénymásolataival, matematikai, algebrai, mértani képletek felnagyított ábrázolásával, a nemzetközi matematika jeles képviselőinek portréival, gondolataiból vett idézetekkel „díszítette” ki az osztályt.
Ne csak oktasson
„Azon igyekeztem, hogy az anyagot úgy válogassam össze, hogy ne csak száraz matematikai képletek álljanak a gyerekek előtt, hanem a dolgok emberi, nemzeti, de lelki összetevői is. Bólya, Domáld, a marosvásárhelyi helyszínek, a református temetőbeli kopjafa, az egykori Bolyai-lakások korabeli ábrázolásai, Bolyai János karddal összevágott portréjának maradékáról készült másolat, mindezek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a nagy matematikusok valóban ember-, illetve hát gyerek-közelbe kerüljenek” – magyarázta Bandi tanár úr.
A gyerekek pedig – annak ellenére, hogy az anyag már néhány napja felkerült a falakra – élénk érdeklődéssel követték Árpád bácsi magyarázatát, s bár a képek, ábrák alatt magyarázó szövegek is felkerültek a falra, sokkal hitelesebbnek érezték az élőszavas bemutatót.
Puskázni lehet
„Nálunk az iskolában már két matekos kolléga hozott létre matematika-kabinetet, úgy, hogy nem különösebb újdonság ez a harmadik, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy ebben kimondottan a matematika ászaira koncentráltunk. Úgy vélem, amellett, hogy szívet-lelket gyönyörködtető látvány, rendkívül hasznos is” – mondta Nagy Hunor osztályfőnök. S még hozzátette – az V-VIII. osztály tantervében is szereplő képletek, mértani rajzok segítségével még puskázni is tud az a diák, aki csak egy kicsit is ért a matematikához.
Ott a „puska” a falon. De használni tudni kell...
Az osztály egyik tanulója, a matematikát igencsak kedvelő Germán József mondta: „Tényleg sokat segítenek rajtunk ezek a képletek, most jön a félévi, ott a képlet a falon, rá lehet sandítani. De tudni kell, ahogyan az oszi is mondta, hogy puskázni csak az tud, aki valamennyire ismeri az anyagot. Ha nem tudsz valamennyit belőle, akkor puskázni sem tudsz.”
Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.
Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.
Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.
Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.
Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.
A Special Olympics nem csak sportverseny, hanem életre szóló élmény is. Idén hat Maros megyei szellemileg sérült fiatal méltón képviseli Romániát Portugáliában, ahol példát mutat bátorságból, emberi méltóságból, sőt érmekkel térnek haza a versenyzők.
Közúti balesethez riasztották a tűzoltókat Sáromberkére a 15-ös országúton. Egy személyautó letért az útról és egy fának ütközött, egy férfi beszorult a járműbe.
A résztvevők átfogó képet kaphatnak az asszisztált reprodukció lehetőségeiről, a legmodernebb technológiákról, és személyesen is találkozhatnak a klinika szakmai csapatával – orvosokkal, embriológusokkal és más szakértőkkel szeptember 6-án, 11 órától.
Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvízszolgáltatás Marosvásárhely több utcájában, valamint Székelykakasdon szeptember 4-ről 5-re virradó éjjel – közölte az marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Több métert repült és kórházba került az a motoros, aki balesetet szenvedett szerda délután Nyárádszereda határában.
szóljon hozzá!