Hirdetés
Hirdetés

Bögöz község több településen épült ki a szennyvízhálózat

•  Fotó: Fülöp-Székely Botond

Fotó: Fülöp-Székely Botond

Hét év elteltével számos tervmódosítás, illetve az eredeti költségek megduplázódása mellett sikerült kiépíteni a szennyvízhálózatot Béta, Székelydobó, Vágás, valamint Bögöz, Agyagfalva és Décsfalva településeken – mindezt két, a korábbi községvezetés által kezdeményezett projekt részeként. Minél előbb szeretnék beüzemelni a rendszereket.

Fülöp-Székely Botond

2023. november 25., 21:162023. november 25., 21:16

Összességében egymillió euróért pályázott sikeresen a korábbi községvezetés az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél (AFIR), hogy kiépíthessék a szennyvízhálózat gerincvezetékeit Bögözben, Agyagfalván és Décsfalván – mesélte egy pénteki sajtótájékoztatón Ülkei Zoltán, a község jelenlegi polgármestere. Mint mondta, a projektben akkor még a décsfalvi szennyvíztisztító állomás létrehozása is szerepelt. Mindezek megvalósítása érdekében

a polgármesteri hivatal 2016-ban köthette meg a támogatás finanszírozási szerződését.

A közbeszerzési eljárást követően egy olyan cég nyerte el a kivitelezés jogát, amely alvállalkozókat alkalmazott. Utóbbiak között sajnos olyanok is voltak, amelyek nem végezték megfelelően munkájukat, így félő volt, hogy nem lehet megvalósítani a beruházást, amelynek 2021-ben még csak 30 százaléka volt készen.

Módosítások, költségnövekedés

Ülkei arról is beszélt, hogy 2018-ban újabb, az előzőhöz hasonló értékű támogatást kapott a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) pályázó helyi önkormányzat, amelyből a bétai, a székelydobói, illetve a vágási szennyvízhálózatot, valamint egy újabb szennyvíztisztító állomást építhetnek.

Hirdetés

A Harvíz Rt. szolgáltatóval való egyeztetések során hamar kiderült, hogy

elég, ha egyetlen derítőállomást építenek, amely mindként beruházás hálózatait kiszolgálja.

Valójában ennél többre nincs is szükség.

•  Fotó: Fülöp-Székely Botond Galéria

Fotó: Fülöp-Székely Botond

Éppen ezért módosítani kellett a projektek terveit, amelyhez számos intézmény jóváhagyására volt szükség. Egyebek mellett ebben nyújtott nagy segítséget a községnek az RMDSZ udvarhelyszéki és felső vezetősége – magyarázta a polgármester. Mindemellett fontos voltak számukra a szövetségen belüli együttműködések eredményeként kapott költségvetés-kiegészítések is, hiszen

a tervmódosítások, illetve az építkezési anyagárak növekedése miatt nagyjából duplájára emelkedett mindkét projekt értéke.

A beruházások árának növekedése miatt új kivitelezőt kellett találjanak a szennyvíztisztító állomás megépítésére, amelyet végül különálló megvalósításként kezeltek.

Mikor üzemelik be?

A polgármester immár büszkén mondta el, hogy mostanra mintegy 13 kilométernyi vezetéket helyeztek a földbe az uniós támogatású projekt részeként, amely 5,7 millió lejbe került. A szennyvíztisztító állomás építése is befejeződött, aminek értéke 4,2 millió lej.

•  Fotó: Fülöp-Székely Botond Galéria

Fotó: Fülöp-Székely Botond

A kormánytámogatásból finanszírozott beruházás részeként 16 kilométernyi hálózatot építettek ki – összesen 382 háztartáshoz terjesztették ki a csöveket a lakók hozzájárulásával –, ez 11,8 millió lejbe került.

A rendszereket a Harvíz Rt. szolgáltatónak fogják átadni, amelynek munkatársai jelenleg kisebb ellenőrzéseket, „finomhangolásokat végeznek” a hálózatokon. Bíznak benne, hogy mielőbb rácsatlakozhatnak a lakók, és ezt követően beüzemelhetik a rendszert.

Az eseményen jelen volt Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének elnöke, illetve Ladányi László Zsolt szövetségi színekben megválasztott parlamenti képviselő, akiknek köszönetet mondott a polgármester a hálózatok kiépítésben nyújtott segítségükért.

•  Fotó: Fülöp-Székely Botond Galéria

Fotó: Fülöp-Székely Botond

Bíró szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy a városokból egyre többen költöznek ki a falvakba, ezért is fontos, hogy jól működő, fenntartható közszolgáltatások legyenek. Ladányi hangsúlyozta, a továbbiakban is számíthatnak a segítségére a községvezetők.

Újabb tervek

Ülkei Zoltán rámutatott, az utóbbi időben sikeresen pályáztak további 11,5 millió lejért az Anghel Saligny programban, amiből Mátisfalván és Székelymagyaroson fogják kiépíteni a szennyvízhálózatokat, valamint Bögözben, Agyagfalván és Décsfalván elvezetik a csöveket a portákig. Ez esetben már alá is írták a finanszírozási szerződést a fejlesztési minisztériummal. Bíznak benne, hogy tavasszal elkezdődhet a kivitelezés. Az elöljáró arról is beszélt, hogy a Harvíz Rt. szeretne pályázni annak érdekében, hogy az alacsony jövedelmű Bögöz községieket segíthessék az ivóvíz-hálózatra való csatlakozásban.

Idézet
Ha ezen megvalósítások befejeződnek, akkor nyugodt szívvel elkezdhetjük az utcák, járdák felújítását is

– szögezte le.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
2026. szeptember 26., szombat

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.

Két miniszterjelölt Székelyföldről – erről fog szavazni a parlament
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében
2026. szeptember 26., szombat

Reggel is ittasan vezettek Hargita megyében

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben

Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Az autóba szorulva vesztették életüket a fiatalok a ma reggeli súlyos petrozsényi balesetben
2026. szeptember 26., szombat

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz

A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.

Újabb lépés a családon belüli erőszak áldozatainak támogatásáért: Maros megye is csatlakozik a VENUS II országos programhoz
2026. szeptember 25., péntek

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten

Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).

Ezek miatt rótt ki bírságokat a fogyasztóvédelem a héten
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot

Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.

Kisbusz és sok papírmunka: így oldanák meg a csejdi buszgondot
2026. szeptember 25., péntek

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Kiskorúval létesített szexuális kapcsolatot, meztelen fotókat is kért tőle – előzetesbe került
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei
2026. szeptember 25., péntek

Ők lennének a Mureșan-kormány miniszterei

Hirdetés