Évekig eltart, amíg megépül a bögözi futballpálya öltözője, mivel évente csak egy-egy kisebb összeget különítenek el erre a beruházásra. Az épület falai ugyan már állnak, és a tetőt is megépítenék idén, de csak néhány év múlva fog befejeződni a munka.
Teljesen megújult a közvilágítás a Bögöz községhez tartozó nyolc faluban, ahol most már lényegesen kevesebbet kell költeni energiaszámlákra. Az éjszakai közlekedés is biztonságosabbá vált a gyalogosok számára.
Elkezdődött a Bögöz községhez tartozó székelydobói kultúrotthon felújítása, miután sikeresen pályázott a helyi önkormányzat a szükséges anyagiak egy részére. A község több településén is hasonló munkálatokat terveznek.
Hét év elteltével számos tervmódosítás, illetve az eredeti költségek megduplázódása mellett sikerült kiépíteni a szennyvízhálózatot Béta, Székelydobó, Vágás, valamint Bögöz, Agyagfalva és Décsfalva településeken.
Tűz ütött ki egy melléképületben Bögözben szerdán délután, egy személy életét vesztette a szerencsétlenségben – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
A Bögöz községhez tartozó települések leírását és az ott fellelhető jellegzetességek egy részét is tartalmazza már a Bögöz Tájegységi Értéktár Bizottság által létrehozott honlap, amelyet értékeik felkutatását és bemutatását szolgálja.
Pályázat formájában kéri a községbeliek segítségét a Bögöz Tájegységi Értéktár Bizottság (Értéka), amely a helyi értékek felkutatását és népszerűsítését tűzte ki célul.
A hidegebb időszakra biztonságosabb szálláshelyre juttatta az önkormányzat azt a hajléktalan bögözi nőt, aki tavaly egy lerobbant mentőautóba költözött be. A Küküllő partján álló, korábban öltözőként használt faházba még hősugárzó panelt is szereltek.
Megnézik, hogy ki a vétkes a kialakult körülményekért, és nem hagyják magukra a rendkívül súlyos helyzetben érintett embereket, akár a bányászatban, akár a turizmusban dolgoztak – jelentette ki Nicușor Dan, Románia államfője szombaton Parajdon.