
Képünk illusztráció
Ismét napok óta akadozik az egészségügyben használt számítógépes program. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) közleményében felelősségteljes magatartásra kéri a vele szerződésben álló egészségügyi szolgáltatókat. A háziorvosokat tömörítő egyesület Hargita megyei elnöke szerint a biztosítónál megint „félrebeszélnek, hazudnak, sunyítanak”.
2018. május 11., 10:292018. május 11., 10:29
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) arra kérte csütörtökön közleményében az egészségügyi szolgáltatókat, hogy „kezeljék felelősségteljesen a biztosítottak egészségügyi problémáit, és ne halasszák el a páciensek vizsgálatát, illetve kezelését”. Mindezt annak nyomán közölte a biztosító, hogy
A CNAS közleményében rámutatott: a hálózat május 3-án teljesen leállt, és azóta sem működik tökéletesen, rendszeresen akadozik. A biztosítási pénztár vezetői így fontolóra veszik annak lehetőségét, hogy a különböző egészségügyi szolgáltatások regisztrálása és elszámolása a periódus teljes időszakában úgy történjen, mintha a rendszer egyáltalán nem működött volna.
Közleményében azonban a CNAS nem tért ki arra, hogy pontosan mi okozza a meghibásodást. Azt ugyanakkor közölték, hogy az elektronikus rendszer egyes elemeinek karbantartására vonatkozó szerződések már lejártak, de megígérték, hogy a biztosító saját IT-szakemberei „mindent megtesznek” a probléma megoldása érdekében.
Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója lapunknak elmondta, helyi szinten arra kéri az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a rendellenességeket jelezzék az egészségbiztosító központi platformjára, a suport.siui@casan.ro email címre, ugyanakkor a megyei biztosítási pénztárnak is, mivel egyes specifikus helyzetekben ők is közbe tudnak lépni. Ugyanakkor nyomatékosította,
az egészségügyi szolgáltatóknak ilyen esetbe offline üzemmódban kell bevezetniük, regisztrálniuk az egészségügyi szolgáltatásaikat, amelyeket majd elszámolhatnak a pénztár felé. Továbbá várják a biztosított személyektől is a visszajelzéseket, amennyiben sérültek a jogaik, nem fértek hozzá bizonyos szolgáltatásokhoz. Duda kiemelte, a helyzet orvoslása az Országos Egészségbiztosítási Pénztár hatáskörébe tartozik, ők minden hibáról beszámolnak a bukaresti illetékeseknek.
Soós-Szabó Klára, a háziorvosokat tömörítő egyesület Hargita megyei elnöke szerint óriási nehézséget jelent a betegek ellátása, amennyiben a rendszer működésképtelen. Számítása szerint már közel három hete fennáll a probléma.
„Most sem ismerik be, hogy a rendszerük működőképtelen, továbbá az igazi okot, hogy miért az. Ilyenkor a minimális jóérzés azt kívánja meg, hogy a biztosítási pénztár vezetőkara előálljon, elnézést és bocsánatot kérjen, illetve lehetővé tegyenek egy olyan rendszert, amely amikor nem működik, akkor a szolgáltató tudjon offline módon dolgozni benne, anélkül, hogy utólag büntetést kapna” – jelentette ki a háziorvos.
Ilyenkor a háziorvosok önhibájukon kívül azt is kockáztatják, hogy bírságot kapnak, sőt vissza kell fizetniük a költségtérítéses receptek értékét, ha azt 72 órán belül a program leállása miatt nem tudják bevezetni a rendszerbe.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!