
Dorin Florea egy korábbi tanácsülésen. A városvezetőt az erkölcsi kártérítés mellett 140 lejes perköltség is terheli. Az ítélet nem jogerős. Archív
Fotó: Boda L. Gergely
Tízezer eurós erkölcsi kártérítést ítélt meg a bíróság Radu Bălaş marosvásárhelyi tanácsosnak, aki becsületsértés és rágalmazás miatt perelte be Dorin Floreát, Marosvásárhely polgármesterét. A városvezető fellebbez.
2018. május 13., 20:122018. május 13., 20:12
Radu Bălaş, a Szabad Emberek Pártjának (POL) képviselője a tavaly februári tanácsülés után jelentette be, hogy bepereli Dorin Floreát. Akkor azt nyilatkozta, „nem az első alkalom, hogy
Ami még sértőbb számomra, hogy azt mondta, zsoldos vagyok. Ami az értelmező szótár szerint egy olyan személy, aki pénzért képvisel valamit, saját meggyőződése ellenére. Ezt nem tűrhetem” – hangoztatta az önkormányzati képviselő. A tanácsos már akkor azt mondta, nem lesz nehéz bizonyítania, hogy mit mondott Dorin Florea, hiszen élőben közvetítették az önkormányzati ülést, és felvétel is készült róla.
A tanácsülést követően Dorin Florea többek között arról írt Facebook-oldalán, hogy az elmúlt évek során
Floreát elborzasztotta, ami a közéletben történik, mert azt tapasztalta, hogy azoknak, akik sértegetik és rosszindulatúan kommentálnak, nem kell felelniük tetteikért. „Én ismerem ezeket az embereket, és tudom, miért szemétkednek.”
Radu Bălaş lapcsaládunknak elmondta, hogy százezer eurós erkölcsi kártérítést kért, és ennek tíz százalékát hagyta jóvá a bíróság. „Várható volt ez az eredmény, és örvendek neki. Remélem, hogy ez a döntés precedensértékű lesz, és ezután a közszereplők beszédéből kikopik, hiányozni fog a sértegetés, káromlás.”
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!