
Fotó: Gecse Noémi
Nem csak Tusványos a biztos pont, a táboron belül is több biztos pont van, az egyik ilyen immár hetedik éve a Csíki Anyák Egyesületének a sátra.
2017. július 22., 21:592017. július 22., 21:59
Évről évre egyre több kisgyerekes család érkezik Tusványosra, a szülők és gyerekek is szívesen pihennek meg itt, a tábor zsibongása, a túl sok inger után.
Fotó: Gecse Noémi
Ugyanakkor lehetőség van itt a gyerekek pelenkázására, szoptatására.
Fotó: Gecse Noémi
Fotó: Gecse Noémi
Napról napra fogadjuk a vendégeket, gyerekeket. Sokan vannak, akik még egyetemistaként kapcsolódtak be annak idején egy-egy előadásunkba, ma már várandósan, vagy kisgyerekkel érkeznek ide. A fiataloknak pedig megmutatjuk ezáltal, hogy hogyan is zajlik az élet a kisgyerekes családoknál. A hetet általában olyan programokkal zárjuk, hogy mindenkinek felüdülés legyen és egy jó zárópont” – magyarázta Tiboldi Bea, az egyesület elnöke.
Fotó: Csíki Anyák Egyesülete
amelyet Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere adott át pénteken.
Fotó: Csíki Anyák Egyesülete
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!