Bíznak benne, hogy az ellenzékbe szorulás ellenére is elkészül a bölcsőde és óvoda Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely polgármestere szerint a bölcsőde építését már nem lehet leállítani •  Fotó: Daczó Hodor Barna

Kézdivásárhely polgármestere szerint a bölcsőde építését már nem lehet leállítani

Fotó: Daczó Hodor Barna

Kézdivásárhelyen márciusban láttak hozzá egy, a tervek szerint augusztusban elkészülő bölcsőde felépítéséhez, emellett az uszoda építésének is nekikezdett a kivitelezés jogát közbeszerzésen elnyerő cég. Bokor Tibor polgármestert arról kérdeztük, hogy miként érinti az RMDSZ kormányból való távozása ezeket a beruházásokat.

Daczó-Hodor Barna

2023. június 24., 09:292023. június 24., 09:29

Kézdivásárhelyen március 14-én tette le Cseke Attila akkori fejlesztési miniszter a Gábor Áron Szakközépiskola udvarán építendő bölcsőde alapkövét, majd ugyanaznap az uszoda kivitelezési szerződését is aláírta Manuela Irina Pătrășcoiu, a Nemzeti Befektetési Vállalat (CNI) elnöke és Bokor Tibor polgármester.

Idézet
Az biztos, hogy nem fognak olyan gördülékenyen menni a dolgok, ahogy eddig mentek, hiszen egy jól szervezett minisztériummal volt szerződésünk”

– szögezte le az elöljáró, megjegyezve, bármelyik minisztériumban cserélődnek az emberek, időre van szükség, amíg kialakul egy új rend, mindenki megszokja a saját feladatkörét, és adott esetben beletanul abba.

„Mi végezzük a ránk eső feladatokat, ahogy eddig, és meg vagyok győződve, hogy amennyiben lesznek is akadályok, előbb-utóbb meg tudjuk valósítani mindazt, amit célul tűztünk ki.

Idézet
Az uszodánál, bár lassan, de haladnak, a bölcsőde építése meg annyira előrehaladott állapotban van, hogy azt megállítani nem lehet. Úgy vélem, másfél hónap múlva megtörténhet az átadás, amire Cseke Attila volt fejlesztési minisztert is meghívom, hiszen az ő kezdeményezésére épül”

– hangsúlyozta Bokor.

Bár lassan, de az uszoda kivitelezésével is haladnak •  Fotó: Daczó Hodor Barna Galéria

Bár lassan, de az uszoda kivitelezésével is haladnak

Fotó: Daczó Hodor Barna

A polgármestert arról is kérdeztük, az általa említett technikai akadályok mellett számít-e politikai akadályokra. „Nem az első eset, amikor az RMDSZ kénytelen hátralépni, nem vesz részt a kormányzásban, és ellenzékből kell majd felállni. Lassan meg is szoktuk. Nem hiszem, hogy ez különösebb gondot okozna a beruházások terén” – adott hangot meglátásának.

Úgy véli, a következő időszak bármely kormánykoalíció számára borzasztóan nehéznek ígérkezik, hiszen, ha minden igaz, jövőben legalább ötször kell az embereket az urnák elé hívni, mert az elnökválasztás legalább kétfordulós lesz.

Idézet
A következő esztendő jórészt ezzel telik majd el, így inkább egymással foglalkoznak majd a kormányt alkotó pártok. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy egy hajóban evezve kibírják a választásokig. Hat hónapnál többet nem adok a PSD–PNL kormánykoalíciónak, biztos, hogy lesz cirkusz”

– osztotta meg véleményét az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról

Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról
2025. július 07., hétfő

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot
2025. július 07., hétfő

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló

Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

2025. július 07., hétfő

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában

Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában
2025. július 07., hétfő

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is

A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is
2025. július 07., hétfő

Bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciói bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet iktatását követő három napon belül – jelentette be hétfőn Mihai Enache.

Bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen az AUR
2025. július 07., hétfő

Hétfőn és kedden még kánikula, szerdától enyhülés várható

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Hétfőn és kedden még kánikula, szerdától enyhülés várható
2025. július 07., hétfő

Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu

Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu, miután Bukarest első kerületének bírósága helyt adott az intézkedés meghosszabbításáról szóló ügyészségi döntésnek.

Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu