
Nem tartják jogosnak a fitnesztermek bezárását, ezért bíróságon támadták meg a kormányhatározatot. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Egy sepsiszentgyörgyi fitneszterem tulajdonosai a bíróságon kérik annak a kormányhatározat-cikkelynek a visszavonását, amellyel a járványügyi mutatókat figyelembe véve elrendelték a bezárásukat.
2021. április 06., 17:302021. április 06., 17:30
A vállalkozók már tavaly októberben a Kovászna megyei prefektúrától kérték, hogy bár Sepsiszentgyörgyön a fertőzöttségi mutató meghaladta a 3 ezreléket, nyithassanak ki újra. Ezúttal a bírósághoz fordultak, és megtámadták a március 25-én kiadott, a veszélyhelyzetet meghosszabbító kormányhatározat azon cikkelyét, amelynek értelmében
Vlad Vidican ügyvéd a bukaresti ítélőtáblához nyújtotta be a keresetet, kérve a vonatkozó cikkely megsemmisítését, többek között arra hivatkozva, hogy
A keresetben úgy fogalmaznak, hogy egy éve tart a világjárvány, a tapasztalatok szerint a demokratikus államok kormányai, sőt
A vállalkozók szerint a kormányhatározat vonatkozó cikkelye törvénytelen, a kormány valós adatokkal kellene bizonyítsa, hogy a korlátozást a közegészség védelmében vezették be.
„Egy ilyen drasztikus korlátozás bevezetése előtt legalább járványtani feltárást kellett volna végezni, bebizonyítva, hogy az országban volt olyan edzőterem, ahol egyszerre legalább ketten, hárman megbetegedtek. Ilyen viszont nem létezik,
– érvelnek a keresetben.
Javaslatuk szerint mindegyik létesítmény esetében egyéni döntést kellene hozni annak működtetéséről vagy bezárásáról. Például a sepsiszentgyörgyi létesítményben
Arra is kitérnek, hogy ezrek vonultak az utcára a korlátozások ellen tiltakozva, az emberek frusztráltak, fáradtak, elveszettnek érzik magukat a korlátozások közepette, ezeket az érzéseket vezetnék le a sporttal.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!