Hirdetés
Hirdetés

Bikini, Triász és Titán koncertekkel várnak Kápolnásfaluba

Archív •  Fotó: Pál Árpád

Archív

Fotó: Pál Árpád

A Titán, a Triász és a Bikini zenekarok fellépése mellett kulturális műsorokból sem lesz hiány a hétvégi, 13. Kápolnásfalusi falunapokon.

Székelyhon

2023. július 06., 11:572023. július 06., 11:57

Pénteken este hét órától kezdődik a program a Kápolnásfalusi falunapokon, amikor DJ Lazy áll a keverőpult mögé. Ezt követően este tíz órától fellép a Titán zenekar, majd szabadtéri buli következik.

Másnap reggel hét órakor toborzót tartanak a huszárokkal, illetve a helyi fúvószenekarral. Az ünnepi, szabadtéri szentmise délelőtt tizenegy órakor kezdődik, azt követően asztalitenisz- és futballbajnokság, gyerekfoglalkozások kezdődnek, de

találkozni lehet Iglódi Ferenc kunszentmártoni ökörsütő mesterrel is, aki juhot és malacot fog sütni.

Délután három órakor lehet megtekinteni a Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház (DEMKI) Petőfi 200 című műsorát. Utóbbi táncos, zenés produkciót később is láthatják a jelenlévők (18 órától), Simó István Fenn a Hargitán című festészeti kiállításmegnyitóját (17 órától) követően. Este nyolc órától ismét a DEMKI tagjaié lesz a színpad, akik koncertekkel szórakoztatják majd a jelenlévőket. A napot utcabállal zárják.

Hirdetés

Vasárnap reggel nyolc órától főzőverseny kezdődik, 11 órakor pedig szentmise lesz. A nap folyamán számos kulturális műsor várja az érdeklődőket: erről a DEMKI, a helyi Őszirózsák csoport és a kápolnásfalusi hagyományőrző néptánccsoport fog gondoskodni. Este fél héttől lesz a Triász koncert, tíz órától pedig a Bikini lép fel. A napot tűzijátékkal és bulival zárják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 11., péntek

Drogdílereket kapcsolt le a Hargita megyei rendőrség

Három drogkereskedő került a Hargita megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának látószögébe. A nyomozásban részt vett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség is.

Drogdílereket kapcsolt le a Hargita megyei rendőrség
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Megtalálták a második ittas iskolabuszsofőrt is az első tanítási héten

Ittas vezetésen kapták egy iskolabusz sofőrjét, amely hét gyermeket szállított egy Brăila megyei óvodába szerdán – közölte a rendőrség. Az eset két nappal egy hasonló, Temes megyei incidens után történt.

Megtalálták a második ittas iskolabuszsofőrt is az első tanítási héten
2026. szeptember 11., péntek

Egyik napról a másikra zuhan hatalmasat a hőmérséklet

A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.

Egyik napról a másikra zuhan hatalmasat a hőmérséklet
2026. szeptember 11., péntek

Fejlövéssel, holtan találtak pénteken egy tartalékos hadseregtábornokot

Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.

Fejlövéssel, holtan találtak pénteken egy tartalékos hadseregtábornokot
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Négy és félszeres különbség a legnagyobb és a legkisebb nettó átlagbér között

Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9709 lej volt, 145 lejjel (1,5 százalékkal) nagyobb, mint az előző hónapban.

Négy és félszeres különbség a legnagyobb és a legkisebb nettó átlagbér között
2026. szeptember 11., péntek

Két százalékkal mérséklődött az infláció

A júliusi 8,16 százalékról augusztusban 6,17 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Két százalékkal mérséklődött az infláció
2026. szeptember 11., péntek

Már csak néhány banira vagyunk a 10 lejes benzintől

A piacvezető OMV Petrom péntek reggel ismét emelte a benzin és a gázolaj árát, alig két nappal az előző drágítás után. A benzin ára néhány banira megközelítette a 10 lejes lélektani határt, míg a gázolaj majdnem 10,5 lejbe kerül literenként.

Már csak néhány banira vagyunk a 10 lejes benzintől
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Kerékpárversenyzők haladnak át Kézdiszéken, forgalomkorlátozásra kell számítani

Pénteken százötven kerékpáros halad át Kovászna megyén, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani.

Kerékpárversenyzők haladnak át Kézdiszéken, forgalomkorlátozásra kell számítani
2026. szeptember 11., péntek

Hétvégén tartják a 15. Székely Vágtát

Harminckilenc lovas nevezett a 15. Székely Vágta futamaira, melyeket pénteken és szombaton tartanak a maksai Óriáspince-tetőn – közölték a szervezők.

Hétvégén tartják a 15. Székely Vágtát
Hétvégén tartják a 15. Székely Vágtát
2026. szeptember 11., péntek

Hétvégén tartják a 15. Székely Vágtát

2026. szeptember 11., péntek

Ursula von der Leyen: a szeptember 11-i terrortámadások ráirányították a figyelmet a szövetségek fontosságára

Az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás az ezredforduló legmeghatározóbb eseménye volt, amely ráirányította a figyelmet a szövetségek és a kollektív biztonság fontosságára.

Ursula von der Leyen: a szeptember 11-i terrortámadások ráirányították a figyelmet a szövetségek fontosságára
Hirdetés