Hirdetés
Hirdetés

Bicikliúttal kötnék össze az Udvarhely környéki településeket

Illusztráció

Illusztráció

Közösségek közti fejlesztési társulást alapít hét önkormányzat az udvarhelyi zóna közúti forgalmának javítása érdekében. Azért fogtak össze, mert így hatékonyabban tudnak pályázni, elsőként pedig egy kerékpárutat terveznek, amely összeköti majd a településeket.

Dávid Anna Júlia

2017. április 04., 13:142017. április 04., 13:14

A társulás alapító okiratának és alapszabályzattervének jóváhagyásáról a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén döntöttek. A következő időszakban kerékpárutak tervezését kezdenék el, ami nemcsak a zetelaki víztározótól Felsőboldogfalváig terjedő összefüggő szakaszt érintené, hanem úgy dolgoznák ki a terveket, hogy egy-egy szakaszára külön is lehessen pályázni – mondta el lapunknak Jakab Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt udvarhelyi koalíciójának önkormányzati frakcióvezetője, a frissen megalakult társulás igazgatótanácsának tagja. Hangsúlyozta: már korábban is többször egyeztettek a környékbeli települések vezetőivel a biciklis közlekedés fejlesztéséről, de eddig nem jöhetett létre a társulás. A választások után újrakezdték a tárgyalásokat, és akkor döntötték el, hogy

nemcsak a kerékpárutakra összpontosítanak, hanem a tömegközlekedésre is,

Hirdetés

melynek javítására egy ilyen jogi alappal rendelkező társulás megoldást jelenthet. Emellett a települések közötti közlekedés infrastruktúráját, az idegenforgalom növelését és számos más, közlekedéssel kapcsolatos projekt tervezését is lehetővé teszi.

A társulást Székelyudvarhely, Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Oroszhegy, Felsőboldogfalva és a megyei önkormányzat alkotja majd. Ez utóbbi azért is fontos, mert számos útszakasz a megyei tanácshoz tartozik, emellett anyagi támogatásra is számítanak az intézménytől. A felsorolt községekből nagyon sokan ingáznak Székelyudvarhelyre tanulni, dolgozni, ezért fontos lenne közlekedési alternatívákat létrehozni – magyarázta Jakab. Az önkormányzatok csupán a hozzájuk tartozó közigazgatási területeken tudnak fejleszteni, projektekre pályázni, a társulás ezekre a problémákra is megoldást jelentene, mert a lehetőségek így bővülnének, és nem csak a települések határáig lehetne terjeszkedni.

A hét önkormányzat egyenként 2500 lejes törzstőkével, továbbá lakosonként évente két lejjel járul hozzá a társulás létrehozásához. A kezdőösszeget a kerékpárutak megtervezésére fordítanák. Így a következő két hónapban minden önkormányzatnak el kell fogadnia és iktatnia kell a határozatot, a tervezési folyamat ezután kezdődne. A terveket pedig pályázati pénzekből valósítanák meg. Azt is megtudtuk, hogy nemcsak aszfaltutakban gondolkoznak, más alternatívákat is megvizsgálnak. Más projektek kivitelezésére is jogi alap lehet ez az együttműködés, hiszen más egyesület is tett javaslatot turistáknak szánt bicikliösvény kivitelezésére, ami éppen azért nem valósulhatott meg, mert a településen kívülre esett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés