Betöltötte a huszadik évét is a Caritas

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Húszéves születésnapját ünnepelte ma, június 2-án a Gyulafehérvári Caritas. Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Házban tartott rendezvényen bemutatták a szervezet tevékenységét, felszólaltak a Caritas partnerszervezeteinek képviselői, a jelenlévők pedig ízelítőt kaphattak a Maros megyei programokból is.

Hajnal Csilla (R)

2010. június 02., 17:042010. június 02., 17:04

2010. június 02., 17:152010. június 02., 17:15

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

A Caritas fennállásának huszadik évfordulójára szervezett ünnepségen a résztvevők megismerkedhettek a korai nevelő és fejlesztőközpont, az otthoni gondozás, a Teréz Anya idősek nappali foglalkoztatója, illetve a családsegítő szolgálat tevékenységével.

Hiánypotló tevékenységet lát el


A katolikus egyház nemzetközi segélyszervezete, amelyet németországi mintára hoztak létre, hiánypótló tevékenységet lát el Maros megyében. Kezdetben a Nyárád és a Küküllő mentén építette ki szociális hálózatát, majd a Mezőségre és Segesvár környékére is kiterjesztette tevékenységét. Időseket gondoznak, a gyerekek szociális képességeit fejlesztik, családokat segítenek, hátrányos helyzetű gyerekeket és fiatalokat karolnak fel, újabban pedig tinédzser korú várandós anyák testi, lelki épségét is ápolják.

A partnerek is köszöntötték

A szervezet fontos partnere a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC), illetve a Maros megyei tanács. Ez utóbbival nehezen jött létre a partnerkapcsolat, de ma már nagyon sok pénzt fordít az intézmény a szervezet szociális tevékenységeire – mondta az ünnepségen Pokorny László, a Maros megyei tanács szociális hálózatának illetékese, aki összehasonlította a Caritas külföldi szervezeteinek programjait az itteniekkel. „Kicsivel jobb az idősek ellátása nálunk, mint a mediterrán országokban. Ott a hálózat nem annyira kiterjedt, és noha anyagilag jobban állnak, emberileg mi előbbre járunk” – tette hozzá a tanácsos. Schmidt Loránd, a DGASPC vezetője pedig kifejtette, reméli, az elkövetkezendő húsz évben tovább fejlődhet a két fél közötti partnerkapcsolat.

Marosszentgyörgy önkormányzatával is kapcsolatot ápol a húszéves szervezet. „Az idősek elhanyagolt rétegnek számítanak, szükség volt itt is olyan szolgáltatásra, amely felvállalja az öregek testi, lelki gondozását” – vallotta be a szerződéskötés okát Sófalvi Szabolcs, a település polgármestere.

A számítógép-kezelői kurzus a legnépszerűbb

Ludescher László, a Caritas Maros megyei vezetője bemutatta a szervezet négy fontos projektjét. Összesen 550 állandó ellátottja van a szervezet családsegítő programjának, amelyben főleg kisebb, elszigetelt települések vesznek részt. A korai nevelő és fejlesztő program 0–3 év közötti gyerekek szociális fejlődését célozza meg, képességfejlesztő játékok révén. A 250 gyerek között nem csak egészséges, hanem sérültek, hátrányos helyzetűek és koraszülöttek is vannak. Az idősek foglalkoztatását célzó programok közül a számítógép-kezelői kurzus örvend a legnagyobb népszerűségnek, de gyógytornával, nyelvtanfolyamokkal és más közösségformáló tevékenységekkel is próbálnak segíteni a magányos időseken.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében
2025. november 10., hétfő

Gyalogosok a rendőrök célkeresztjében

Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.

A lakosság dönt a forgalmi rendről?
A lakosság dönt a forgalmi rendről?
2025. november 10., hétfő

A lakosság dönt a forgalmi rendről?

2025. november 09., vasárnap

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól

A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.

A Mihály-fiúk taekwandós története a küzdőszellemről szól
2025. november 09., vasárnap

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben

Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.

Átfogó ellenőrzéssorozatot tarott a rendőrség Szászrégenben
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját

Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.

Magyar alkotás nyerte az Alter-Native Filmfesztivál fődíját
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is
2025. november 09., vasárnap

Kendama-láz újratöltve Székelyföldön is

2025. november 08., szombat

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság

Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.

Életet menthet egy kitisztított kémény – riasztó számokat közölt a tűzoltóság
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat

Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.

Közeleg az adventi időszak, szervezik a karácsonyi vásárokat
2025. november 08., szombat

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki

Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.

A turbinaárokba esett, a tűzoltók mentették ki
2025. november 08., szombat

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása

Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.

Lélektájakra kalauzol Lukács Adél Vanda kiállítása
Hirdetés