
A Kovászna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár mindent megtesz a lakosság jogaiért – jelentette ki az intézmény vezetője, Forró Béla. Az újonnan kinevezett igazgató rugalmas programmal várja azokat, akik problémáikkal fordulnak a pénztárhoz.
2010. november 23., 12:162010. november 23., 12:16
2010. november 23., 14:402010. november 23., 14:40
Forró Béla, júniusban kinevezett igazgató ismét részt vett a prefektusi sajtóértekezleten, ahol kifejtette, a Kovászna Megyei Egészségbiztosítási Pénztár mindent megtett azért, hogy a lakosság érvényesíteni tudja biztosított mivoltából eredő jogait. Forró Béla rugalmassá tette a meghallgatás programját, feloldotta a feszültséget a családorvosi rendszerben, ismertető kampányt szervezett a biztosítottaknak, és meghosszabbította az ügyfélszolgáltatást a hónap utolsó négy napján. Ezekkel a tevékenységekkel járult hozzá az intézmény a hatékonyabb működéshez.
Mióta ellenőrzések vannak, negyven százalékkal kevesebb betegszabadságot írtak fel – mondta el az igazgató, aki szerint spórolni lehetne, ha saját székházuk lenne, mert jelenleg 13 000 lej bért fizetnek havonta. Az intézmény vezetője azt is kifejtette, hogy 2010 júniusáig a kórházak tartozásából hatmillió lejt törlesztettek, a gyógyszertárak számláit februárral bezárólag kifizették, ez egy hónapos késést jelent a törvény által megengedetthez képest.
A Kovászna megyei gyógyszerfogyasztás havi 3,4 millióról 2,8 millióra csökkent – vélhetően a gyógyszerárak emelkedése miatt, mondta Forró Béla. Ami a jövőt illeti, szintén optimista az igazgató, elmondása szerint sokkal nagyobb figyelmet fognak fordítani a fogászati problémák megelőzésére és kezelésére.
Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.
Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.
Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.
Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.
Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.
Hosszú kihagyás után idén érkezik a biztonsági játéknak ígérkező Star Wars-film, de Steven Spielberg is visszatér egy idegeninváziós sci-fivel. De nem csak ezeket nézhetjük az előttünk álló hónapokban. Nyári moziajánló.
A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.
A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.
Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.
Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.
szóljon hozzá!