Hirdetés
Hirdetés

Bemutatta a gyimesfelsőloki és a csíkszentmihályi polgármesterjelöltjeit az Erdélyi Magyar Szövetség

Mezei János (középen) két jelöltet mutatott be •  Fotó: Veres Nándor

Mezei János (középen) két jelöltet mutatott be

Fotó: Veres Nándor

Sajtótájékoztató-sorozatának csíkszeredai állomásán két csíkszéki – gyimesfelsőloki és csíkszentmihályi – polgármester-jelöltjét mutatta be kedden az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ). Elhangzott: több mint ötven Hargita megyei településen indít jelölteket a pártszövetség.

Korpos Attila

2020. július 28., 17:072020. július 28., 17:07

Mezei János, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziójából létrejött Erdélyi Magyar Szövetség megyeitanácselnök-jelöltje a keddi, csíkszeredai jelöltismertető eseményen elmondta, közösséget szeretnének építeni az őszi helyhatósági választások alkalmából.

Hirdetés

Idézet
Most már elég a szemfényvesztésből és a virtuális világból, mi szeretnénk megjelenni a választópolgárok előtt, hiszen mindannyian hús-vér emberek vagyunk

– emelte ki. Hozzátette, meglátása szerint a megyei politikai rétegnek vissza szeretnék adni a maga komolyságát. „Látva, hogy megyei szinten az RMDSZ-en belül ellentét és feszültség van kialakulóban, szerintünk egy koherens, összefüggő csapatra van szüksége a megye lakosságának. Nem a médiában való szereplés kell meghatározza a mai közszereplők tevékenységét, sokkal inkább a rövid és hosszú távú elképzelések mérvadóak.

Idézet
Szeretnénk, ha igazi gazdája lenne a megyének

– utalt Mezei János a megyei tanácselnök-választásra.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Gyimesi gondok

Rátérve a polgármesterjelöltekre, Pruteanu Róza Izabella a pártszövetség gyimesfelsőloki polgármesterjelöltje rámutatott, hogy iskolaigazgatóként széles körű rálátása nyílt a település életére. „Gyimesfelsőloki lakosként azt látom, az országos és uniós pályázatok tárháza fontos pénzforrási lehetőségeket biztosítana, amelyek jelenleg nincsenek kihasználva. Folytonos pályázati tevékenységet szeretnék elérni” – jelentette ki, hozzátéve, az önkormányzati tulajdonban levő útszakaszok felújításra szorulnak, de a járdák hiánya is sok fejtörést okoz a lakosságnak. „A patakmedrek megfelelő karbantartása elsődleges lenne, hiszen az elmúlt időszakban a gyimesi községet többször is árvíz sújtotta. Az oktatási intézmények és játszóterek szintén megértek a korszerűsítésre, az ingázó lakosok számára pedig még mindig nincsenek megfelelően kialakított buszmegállók” – sorolta a a teendőket.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Szentmihályi tervek

Moldován Tamás Csaba, Csíkszentmihály község EMSZ-es polgármesterjelöltje már a kilencvenes évek óta él Csíkszéken. „A Csíkvacsárcsi, Csíkajnád, Lóvész és Csíkszentmihály településeket összefogó EMSZ-jelöltjeként már egy éve azon dolgozom, hogy mit lehetne másként és jobban végezni, milyen többletet lehetne hozzáadni a települések életéhez. Nem egy funkciót szeretnék megszerezni: élhetőbbé szeretném tenni honfitársaim életét” – hangsúlyozta. Jelezte, csapatban tudnak elérni változásokat, hiszen a széthúzás nem vezet jóra.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Előtérben Hargita megye

Kérdésünkre, hogy milyen esélyekkel indulnak az EMSZ polgármesterjelöltjei Hargita megyében, a megyeitanácselnök-jelölt Mezei bizakodóan válaszolt. „Több mint ötven településen indítunk jelölteket a megyében. Normalizálni szeretnénk a lakosokban kialakult politikai viszályokat” – fogalmazott, megemlítve, fejleszteni csakis nyugodt környezetben, közös erővel lehetséges.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Erős füsttel járó tűzeset Szászrégenben

Sűrű füst keletkezett egy szászrégeni lakásban hétfőn, miután kigyulladt egy főzéshez használt készülék. Egy férfit evakuálni kellett a lakásból – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Erős füsttel járó tűzeset Szászrégenben
2026. április 06., hétfő

A pogányság és kereszténység is békében megférnek a húsvéti képeslapokon

Bár már leáldozott a húsvéti képeslapküldés szép szokása, a korábban képeslapokon ábrázolt húsvéti szimbólumok tovább élnek az internetes üdvözleteken is. Vajon valaha elgondolkozunk-e azon, hogy mit üzennek a képek?

A pogányság és kereszténység is békében megférnek a húsvéti képeslapokon
2026. április 06., hétfő

Kéthetes előrejelzés Székelyföldre: lehűlés, majd felmelegedés

Változékony, gyakran szeszélyes időjárásra számíthatunk Székelyföldön a következő két hétben – derül ki a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből. Az ortodox húsvét idején csapadékos idő ígérkezik a térségben is.

Kéthetes előrejelzés Székelyföldre: lehűlés, majd felmelegedés
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek

Összesen 13 ezer lej értékben tulajdonított el vagyontárgyakat három Hargita megyei fiatal egy kézdivásárhelyi vállalat telephelyéről, közülük kettőt már őrizetbe vettek – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Több, mint 10 ezer lej értékű lopást követtek el Hargita megyei fiatalok – rendőrkézre kerültek
2026. április 06., hétfő

Melléképület gyulladt ki Székelyhodoson, a lakók eloltották a tüzet

Egy lakóház melléképületében csaptak fel a lángok hétfőn délután Székelyhodoson, a tüzet már eloltották a lakók, amire a tűzoltók a helyszínre érkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Melléképület gyulladt ki Székelyhodoson, a lakók eloltották a tüzet
2026. április 06., hétfő

Több sofőrt is ittas vezetésen kaptak a rendőrök vasárnap

Többen ültek ittasan a kormányhoz húsvét vasárnap Hargita megyében: volt, aki emiatt árokba hajtott, ugyanakkor akadt olyan sofőr is, aki nem elég, hogy ittas volt, jogosítvánnyal sem rendelkezett sőt, autója sem volt bejegyezve.

Több sofőrt is ittas vezetésen kaptak a rendőrök vasárnap
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hideg, szeles és csapadékos időre vált a napsütés Székelyföldön

Hideg időre, erős szélre és vegyes csapadékra figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn a Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM), amely Székelyföld térségét is érinti.

Hideg, szeles és csapadékos időre vált a napsütés Székelyföldön
2026. április 06., hétfő

Fennakadásmentesen zajlik a levélszavazatok átvétele a csíkszeredai Főkonzulátuson

Gördülékenyen zajlik a levélszavazatok átvétele a Csíkszeredai Főkonzulátuson, ahol a választókat hosszabbított nyitvatartással, személyes segítséggel és rugalmas megoldásokkal is segítik, hogy mindenki érvényesen és határidőn belül adhassa le voksát.

Fennakadásmentesen zajlik a levélszavazatok átvétele a csíkszeredai Főkonzulátuson
2026. április 06., hétfő

Hétfőtől ismét vásárolhatók lakossági állampapírok

Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az április 6. és május 8. között kibocsátott 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,5, 7 és 7,5 százalékot kamatoznak.

Hétfőtől ismét vásárolhatók lakossági állampapírok
Hirdetés