
A jelöltek célja, hogy a gyergyói önkormányzatok között megvalósuljon a térségi összefogás
Fotó: Keresztes Zoltán
A három gyergyószéki városban, Gyergyószentmiklóson, Borszéken és Maroshévízen, továbbá hét gyergyói községben indít polgármesterjelöltet az RMDSZ a szeptemberi önkormányzati választásokon. A jelenlegi hivatalban lévő polgármesterek mindegyike folytatná a munkát.
2020. augusztus 13., 16:292020. augusztus 13., 16:29
Gyergyószentmiklós központi parkjában mutatta be a gyergyószéki polgármesterjelöltjeit az RMDSZ csütörtökön. Amint Barti Tihamér, a területi szervezet elnöke kihangsúlyozta: egységes gyergyószéki csapatként szeretnék vezetni az önkormányzatokat. Elhangzott: vannak helységek, ahol a lakossági összetételből következően mindenképpen magyar lesz a polgármester, és ez sokkal fontosabb, mint a pártpolitika, de ha egységes csapatként tudnak gondolkodni, akkor együttesen többet tudnak tenni a gyergyói emberekért.
– mutatott rá Barti. Ilyen helyzet van Maroshévízen, ahol Bodor Attila lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje. Vasláb községben is a románság van többségben, itt és a közigazgatási szempontból hozzá tartozó Marosfőn Fórika István alpolgármesterként végzett munkája, így szerzett ismertsége révén akár reménykedhet is a választási győzelemben.
Fotó: Keresztes Zoltán
Barti Tihamér elmondta, az RMDSZ az elmúlt négy évben támogatta a jelenlegi gyergyószentmiklósi városvezetést, az RMDSZ lobbi bizonyított, nagyon sok beruházáshoz szerzett támogatással. Ennek igazi eredményei az elmúlt években nem valósulhattak meg, ez akkor következik, amint a tervekből aszfalt lesz. Csergő Tibor András gyergyószentmiklósi polgármesterjelölt szerint Gyergyószentmiklóson mindenképp változásra van szükség.
Fotó: Keresztes Zoltán
Sólyom László, Gyergyóújfalu község RMDSZ-es polgármesterjelöltje rámutatott, a medencében náluk volt a legérdekesebb helyzet az elmúlt négy évben, hiszen a képviselő-testületben 7-7 RMDSZ-es és MPP-és képviselő dolgozott, MPP-s polgármester mellett. Mint mondta,
Fotó: Keresztes Zoltán
„Jó az, ha aszfaltoznak, csak el ne vigye az árvíz. Jó, ha van napközi, de tele is kellene legyen gyermekkel” – vetette fel Fazakas Tibor gyergyószárhegyi polgármesterjelölt. Kijelentette, Szárhegy politikai téren megosztott volt az utóbbi időben, és ez rá is nyomta a bélyegét a fejlesztésekre. Megválasztása esetén konstruktív együttműködést szeretne a másik oldallal.
Fotó: Keresztes Zoltán
Fórika István már több mandátumot töltött Vasláb község önkormányzatában alpolgármesterként, megválasztása esetén ezt a tapasztalatát hasznosítaná. Az egész községet egyformán fejlesztené.
Közülük a csomafalvi polgármester szólalt fel a sajtótájékoztatón, kifejtve, rég beszélnek a térségi összefogásról, ám ez mindeddig nem valósult meg. Szerinte úgy kellene dolgozniuk, hogy egyik fejlesztés ne a másik rovására valósuljon meg, és egyik közösség ne a másik kárára gyarapodjon.
Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
szóljon hozzá!