
Fotó: Facebook/Meteoplus
Hatósági kísérettel, ellenőrzött körülmények között térnek vissza a lakók a bukaresti tömbházrobbanás után azokba a lépcsőházakba, amelyek kevésbé voltak érintettek, hogy magukhoz vegyék személyes dolgaikat.
2025. október 20., 12:442025. október 20., 12:44
2025. október 20., 12:502025. október 20., 12:50
A hatóságok úgy döntöttek, hogy ellenőrzött körülmények között megengedik a bukaresti tömbházrobbanásban kevésbé érintett lépcsőházak lakóinak, hogy bemenjenek otthonaikba és elhozzák személyes dolgaikat. Ebben tűzoltók és csendőrök vannak a segítségükre.
Azokba a lépcsőházakba viszont, amelyeket közvetlenül érintett a robbantás, nem mehetnek vissza a lakók, ugyanis továbbra is fennáll az omlásveszély. Előbb le kell zárni a szakértői vizsgálatot, amely alapján eldöntik, hogy az épületet részben vagy teljesen le kell bontani.
A fővárosi prefektúra vezetője, Andrei Nistor hétfőn a Digi24 hírtévének nyilatkozva elmondta, hogy
Az elsődleges vizsgálatok szerint csak „a robbanás által érintett lépcsőházat” kell lebontani, míg az épület többi részét megvizsgálják, hogy lehetséges-e a visszaköltözés.
A helyszínen továbbra is dolgoznak a szakértők, a gázszolgáltató szakemberei pedig azon vannak, hogy a mai nap folyamán helyreállítsák a gázszolgáltatást azokban az épületekben, amelyeket közvetlenül nem érintett a robbanás. A gázellátást elővigyázatosságból szélesebb körben leállították.
Közben sorra jelennek meg olyan felvételek, amelyek a beltéri állapotokat mutatják a három halálos áldozatot és tizenöt ember sérülését követő bukaresti tömbházrobbanás után.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!