A megemlékezés kezdetén Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szólt a jelenlévőkhöz, emlékeztetve, hogy amikor 1944-ben a szovjet csapatok betörtek Úzvölgyébe, és rázúdultak a magyar határvédelemre,

Borboly külön köszöntötte a megemlékezésen jelen lévő vitéz Bartha Mihályt, aki részese volt az említett csatának, majd arra kérte a jelenlévőket, hogy egy perc néma csenddel emlékezzenek az elhunyt hősökre. A továbbiakban az elnök megköszönte, hogy ilyen sokan ellátogattak a megemlékezésre.

„Annak, ha együtt vagyunk, hatalmas ereje van. Összefon bennünket, a magyar közösséget, együtt dobban a szívünk, függetlenül attól, hogy honnan érkeztünk. Emellett erőt mutatunk fel azok számára is, akik akarják ezt a földet, ami ezer éve az otthonunk.

„Nem szeretnénk azok közé tartozni, akik elfeledkeznek a nagyokról, a hősökről, akik életüket adták a hazaért. Éppen ezért minden évben ezen a napon ide szoktunk zarándokolni, hogy emlékezzünk azokra, akik a II. világháborúban életüket adták a hazáért ezen a helyen.

Amikor felkérték Böjte Csaba ferences szerzetest, hogy legyen az ünnepség szónoka, elgondolkodott azon, hogy Jézus vajon mit mondott volna az Úzvölgyében összegyűlt emlékezőknek, mivel vigasztalta volna őket a sírkertben történt kegyeletsértés után. A ferences szerzetes meglátása szerint Jézus csak tényeket közölt volna.

A nagy dolog az, hogy mindez alatt nem halt meg senki, nem voltak polgárháborúk, ez pedig Isten szeretetének a jele. Európában nagyon fontos dolgokról nagyon sok ember tud úgy dönteni, hogy az nem kerül vérengzésbe – fejtette ki az megemlékező istentisztelet szónoka.

Mint fogalmazott: az a dolgunk, hogy a követ, amivel megdobnak, összeszedjük, és hidat építsünk belőle. „Ezt az országot egész biztosan csak együtt tudjuk Tündérkertté tenni.