Békény takarítás a víz napjára készülve

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A Maros Vízügyi Igazgatóság Gyergyó-körzeti csoportja Békény takarító akcióval készül a víz napjára. Az utóbbi időszak többszöri hóolvadásai ugyan a mederbe dobált szemét nagy részét már elhordták, de azért akadt tennivalója a vízügyeseknek.

Gergely Imre

2010. március 18., 21:402010. március 18., 21:40

2010. április 08., 19:002010. április 08., 19:00

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Március 22-én a víz nemzetközi napja alkalmából évről évre különböző akciókkal próbálnak a figyelem középpontjába kerülni a vízügy szakemberei. Pontosabban ilyenkor, amikor a megszokottnál talán nagyobb érdeklődés van a patakjaink, tavaink tisztasága iránt, kihasználják a lehetőséget, hogy felhívják a figyelmet a vizek szennyezésének veszélyeire.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A Maros Vízügyi Igazgatóság ezért ilyenkor minden évben takarító akciókat szervez a patakok, folyók medrében.  Ezúttal a Gyergyószentmiklóson áthaladó Békény medrének kitakarítását tűzték ki célul.

Első lépésként végigjárták a folyópartot a város két vége között, hogy felmérhessék, mekkora jelenleg a víz, és partjai mennyire szennyezettek.

Amint Egyed Vilmos, a Maros Vízügyi Igazgatóság gyergyói körzetének egységvezetője elmondta, az a kellemes meglepetés érte, hogy a patak teljes szakaszán minden
várakozás ellenére, alig találtak szemetet. Ez azonban nem a gyergyóiak, vagy a városvezetés odafigyelését dicséri. A partok és a víz tisztasága az utóbbi időszak olvadásainak köszönhető, amikor a megnövekedett vizű Békény elsodorta magával a beledobált műanyag flakonokat és más, könnyebb súlyú szemetet.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A patakpart ellenőrzésekor két helyen találtak nagyobb szeméthalmazt. Ezek egyike a parti fűzfák ágainak lemetszésének nyomán otthagyott gallyak halmaza volt, ami egy nagyobb áradáskor könnyedén gátat képezhet, vagyis árvízveszélyt jelent.

A patak lennebbi szakaszán viszont egy helyen műanyag flakonok százai akadtak el, métereken keresztül eltűnt a víz a és csak a palackok látszottak összefüggő hidat képezve a két part között. Ezeket a vízügy munkatársai kiszedték, zsákokba gyűjtötték és egy műanyag begyűjtő központhoz szállították. A meder takarítása egyébként nem a vízügy munkatársainak feladata, hanem minden településen az önkormányzaté. A vízügy viszont büntetéseket róhat ki azokra, aki szemetelnek. Ennek ellenére a takarítási akcióval arra szeretnék felhívni az emberek figyelmét, hogy ne dobják a szemetet a vízbe, mert súlyosan károsítják a környezetet, az élővilágot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés