
Fotó: Pál Gábor
Kedden az Udvarhely alsó részén lévő készruhagyárral szembeni benzinkútnál tiltakozó akcióban vett részt néhány helybéli taxisofőr. Az üzemanyagárak emelése ellen szervezett megmozduláson összesen nyolc kg aprópénzzel fizettek ki néhány liter benzint és gázolajat.
2011. január 18., 18:282011. január 18., 18:28
2011. január 19., 09:442011. január 19., 09:44
Két taxitársaságtól (Taxi 24 és Non Stop Taxi) összesen öt sofőr jelent meg civilként a kedden délután negyed háromkor kezdődő félórás akción, melyen az üzemanyagok árának drasztikus emelése ellen tiltakoztak.
A megmozduláson jelen volt a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetségének néhány képviselője is. Az akció alatt kisebb blokád keletkezett a benzinkútnál, ugyanis a sofőrök tiltakozásképp aprópénzzel fizettek, ennek köszönhetően pedig várni kellett a többi autósnak. Körülbelül nyolc kg érmét nyújtottak be a kasszához, melynek értéke száz lej lehetett – tudtuk meg a részvevőktől. Mindenki egy zacskó pénzzel érkezett. Volt, aki 12 lejt fizetett 1 banisokkal (1200 érme), mások pedig 1, 5, 10 és 50 banisokkal töltötték meg tasakjukat, majd adták be a pénztárosnak.
A sofőrök elmondták, hogy céljuk a figyelemfelkeltés, reményeik szerint a román kormány meggondolja magát, és nem emeli tovább az üzemanyag árát. „Szolidarizálunk az országos megmozduláson részt vevőkkel, a szállító szakmában dolgozókkal és minden sofőrrel” – mondták a taxisok. „Országos forgalmi blokáddal kellene éreztetni a kormánnyal, hogy elképzelése helytelen. Franciaországban ez hatásosnak bizonyult, itt is az lenne a legjobb célunk elérésében” – mondta el véleményét Chelbezan Károly, az egyik taxisofőr.
Udvarhelyen nem hallani más hasonló kezdeményezésről, de még csak megyeszinten sem. Országosan a háromnapos figyelemfelkeltőn is többnyire a nagyobb városokban voltak tiltakozó autósok. A megmozdulás szerdán is fog tartani, azonban ha az üzemanyag ára tovább emelkedik, újabb ilyen akciókra lehet számítani, melyekhez az udvarhelyiek is csatlakozni fognak – tudtuk meg attól az öt taxistól, aki részt vett a keddi bojkotton.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!