
Balog Zoltán: ragaszkodunk a tordai országgyűlés szelleméhez, és a gyulafehérvári nyilatkozat betűihez
Fotó: Gecse Noémi
Azt szeretnénk, hogy minden olyan szolgáltatás, ami jár egy magyarországi magyarnak, az járjon a nem Magyarországon élő, külhoni magyarnak is – nyilatkozta lapcsaládunknak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, akit többek között az anyasági támogatásról és az óvodafejlesztési programról kérdeztük.
2017. július 21., 11:042017. július 21., 11:04
2017. július 21., 11:272017. július 21., 11:27
– Budapesti kormányzati illetékesek részéről többször elhangzott már, hogy a magyar kormány kiterjeszti az anyasági támogatást minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban. Mit jelent majd ez a támogatás konkrétan?
– Alapgondolatunk, hogy
Ez egy egyszeri támogatás, 65 ezer forintnyi összeg. Ugyanakkor jogosult babakötvényre, ami azért érdekes, mert ez egy befektetés a jövőre. Ez egyébként egy 40-50 ezer forint körüli összeg, amit betesznek egy betétkönyvbe, és ez kamatozik. A magyar állam hozzájárul a kamataihoz, tehát ez egy több százezer forintos támogatás tud lenni, amit az érintett 18 éves korában tud kiváltani.
Ennek a támogatásnak tehát van egy szimbolikus és egy gazdasági jelentősége. Továbbá azt szeretnénk, hogy minden olyan szolgáltatás, ami jár egy magyarországi magyarnak, az járjon a nem Magyarországon élő, külhoni magyarnak is. Ez az anyasági támogatás egy jelentős lépés ebben a folyamatban.
– Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot is hirdettek, amelynek célja a magyar kisiskolások számának növelése a környező országokban. Ezzel a projekttel is azt kívánja kifejezni az anyaország, hogy a külhoni magyarok szülőföldön boldogulását támogatja, és nem az elvándorlást?
– A kisebbségi létben élőknek
Ezért ez az óvodafejlesztési program egy 17 milliárd forintos összeg az egész Kárpát-medencében. Ezt a programot elsősorban az egyházakra építjük, mert ők a folytonosságot képviselik.
Egyébként azt látjuk, hogy jelenleg több általános iskola van, mint óvoda.
Fotó: Gecse Noémi
– A magyar kormány stratégiai partnerként tekint a határon túli, történelmi magyar egyházakra, a már említett óvodafejlesztés megvalósítása is rajtuk keresztül történik. Miniszterként, de főleg református lelkészként miként látja, mekkora szerepük van az egyházaknak a külhoni magyar közösségek identitásmegőrző törekvéseinek támogatásában?
– Identitásában két személyes ügye van az embernek: az egyik a saját etnikai hovatartozása, a másik pedig a vallása. Nem véletlen, hogy ezt a két alapjogot különös módon körbebástyázzák jogrendszerrel. Ez a két dolog összetartozik a nyelvben. Amikor az embert a legszemélyesebb ügyeiről kérdezik, például amikor valaki nem tudja eldönteni, hogy magyar vagy más nemzetiségű, mindössze azt kell kérdezni tőle, hogy milyen nyelven imádkozik, és máris kiderül, hogy hova tartozik.
Fotó: Gecse Noémi
– A csíksomlyói búcsú a román kulturális minisztérium gáncsoskodása miatt egyelőre nem kerülhetett fel az UNESCO (az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) világörökségi listájára. Milyen eszközei vannak Magyarországnak, hogy támogassa az összmagyar zarándoklatnak a világörökség részévé nyilvánítását?
– Az UNESCO-ban természetesen nekünk is van szavazati jogunk, de nehéz a román politika ellenében elfogadtatni a jelenlegi romániai viszonyok között létező, egyébként több száz éves zarándoklatot, de ezekben az ügyekben azt kell keresni, hogy hol tudunk együtt fellépni.
Ezt nekünk meg kell próbálnunk, hiszen számos ilyen ügyünk van Kárpátalján, Felvidéken és a Vajdaságban is.
– Románia erőteljes lobbit folytat, hogy jövőre az országba látogasson Ferenc pápa. Van-e esély Ön szerint arra, hogy a szentatya felkeresse Csíksomlyót is, ahogyan azt a romániai katolikusok is szorgalmazzák? Másrészt milyen üzenetet hordozna egy ilyen pápalátogatás éppen 2018-ban, amikor Románia ugye az egyesülés centenáriumát ünnepli?
– Jövőre lesz egy másik fontos évforduló – egyébként én úgy tudom, hogy Ferenc pápa nem jön jövőre Romániába –, a tordai országgyűlés 450 éves évfordulója: mint tudjuk, a vallásszabadságot a világon először ott foglalták törvénybe.
A gyulafehérvári nyilatkozatot érdemes elolvasni, abban olyan jogokat kínálnak a Románia területén élő nemzettesteknek, amelyek ha megvalósulnának, akkor a magyar közösség emelt fővel és örömmel tekinthetne a jövőbe. Úgyhogy
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!