Hirdetés
Hirdetés

Balesetet baleset követ a 11-es országúton

Illusztráció •  Fotó: Pinti Attila

Illusztráció

Fotó: Pinti Attila

Öt személyt – köztük két kiskorút – szállítottak kórházba péntek délután egy Szentivánlaborfalván történt közúti balesetet követően. A szerencsétlenség néhány kilométerre a hétfőn tragédiával végződött előzés helyszínétől következett be. Ugyanezen az országúton péntek reggel is baleset történt.

Székelyhon

2018. január 05., 20:212018. január 05., 20:21

2018. január 05., 20:222018. január 05., 20:22

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint péntek délután egy húszéves fiatal kisteherautója a túl rövid követési távolság miatt Szentivánlaborfalva területén, a 11-es jelzésű országúton belerohant az előtte közlekedő személyautóba, amely az ütközéstől a menetiránya szerinti jobb oldalon egy épületnek csapódott. Öt személyt – köztük két kiskorút – szállítottak kórházba, ahol a vizsgálatok után kiderült, hárman – a személyautó 39 éves vezetője, 45 éves női utasa, illetve a kisteherautó 18 éves utasa – szenvedtek sérüléseket. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítanak eljárást – számol be a rendőrség.

Péntek reggel ugyancsak a 11-es jelzésű országúton, Kézdivásárhely Brassó felőli kijáratánál három autó ütközött össze, egy személy megsérült. A délutáni balesettől néhány kilométerre történt január elsején frontális ütközés, akkor egy férfi életét vesztette.

Hirdetés

korábban írtuk

Egy sofőr vétett, három autó ütközött össze
Egy sofőr vétett, három autó ütközött össze

Három autó ütközött össze péntek reggel kilenc óra körül a 11-es országúton, Kézdivásárhely Brassó felőli kijáratánál. Egy személy könnyebben megsérült.

korábban írtuk

Frontális ütközésben vesztette életét egy férfi
Frontális ütközésben vesztette életét egy férfi

Egy személy életét vesztette, öten megsérültek a Brassó–Bákó közötti 11-es jelzésű országúton hétfőn történt balesetben.

korábban írtuk

Öt autó ütközött össze Kézdivásárhely közelében, hárman megsérültek
Öt autó ütközött össze Kézdivásárhely közelében, hárman megsérültek

Öt autó ütközött össze szombaton délelőtt a 11-es országúton, Kézdivásárhely közelében. A balesetben három személy könnyebben megsérült – tájékoztat közleményben a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Két autó ütközött, ketten megsérültek
Két autó ütközött, ketten megsérültek
2026. szeptember 24., csütörtök

Két autó ütközött, ketten megsérültek

Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT

Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.

Őrtüzek gyújtására buzdítja az önkormányzatokat a Székely Autonómia Napja alkalmából, október utolsó vasárnapján az SZNT
2026. szeptember 24., csütörtök

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes

A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.

Kiskorúakkal folytathatott szexuális viszonyt Cristian Pomohaci volt ortodox pópa és népdalénekes
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült

A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).

Robbanás történt egy romániai fegyvergyárban, egy munkás megsérült
2026. szeptember 24., csütörtök

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.

Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok a kötelező iskolai egyenruha ellen
2026. szeptember 24., csütörtök

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára

A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.

142 millió lejt ad az ügyvivő kormány a romániai kultúrára
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál

Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.

Elbocsátások lesznek az Orange telekommunikációs vállalatnál
2026. szeptember 24., csütörtök

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.

Zárlat alá helyezte a DIICOT Călin Georgescu mogoșoaiai házát
2026. szeptember 24., csütörtök

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.

Ötven kilométerrel közelebb kerül Székelyföldhöz az egyik autópálya
Hirdetés